Olvasói vélemények
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Eredeti címe:
From Peking to Mandalay
Könyv tartalma:
Ez a lenyűgöző utazás részletesen bemutatja az azóta eltűnt Kína helyi hagyományait és jellegzetességeit. A misztikus templomokról és kolostorokról, egy 1000 éves szerzetes történeteiről és a modern vasút vagy repülőgép előtt még nem megnyitott területekről szóló történetekkel Johnston írásai könnyen ihletői lehettek volna James Hilton Elveszett horizont című könyvének. Johnston, aki végül a császárfi nevelője lett, Wei-hai-vej kerületi tisztje és elöljárója volt, és mind nyelvileg, mind Kína más részein tett utazásai révén jól képzett volt ahhoz, hogy a jelen műben leírt expedícióra vállalkozzon. 1902-ben beutazta Tongkingot, Jünnant, a kínai Shan államokat és a Mekongon lefelé Sziámig; 1904-ben pedig Kelet-Kína több tartományát is meglátogatta, sőt Konfuciusz sírját is megtekintette, és bemutatták neki a nagy filozófus és szent hetvenhatodik egyenes ági leszármazottját. Az utolsó, ambiciózusabb körútra 1906 januárjában indult, a szerző fő célja Kelet-Tibet fejedelemségeinek felfedezése volt, majd onnan dél felé, Yunnan és Burma felé. Ahelyett, hogy a Jangcén felment volna Hankow és Ichang felé, Johnston úr az érdekesebb Lu-han vasúti útvonalat követte, amelyet a Sárga folyón átívelő híres híd (néhány héttel korábban történt) befejezése tett lehetővé. Így három nap alatt elérte a fővárostól 759 mérföldre fekvő Hankow-t.
Az onnan felfelé vezető út Ichang mellett természetesen jól ismert; Wan-hsien-nél a nagy folyót elhagyták, a kemény csónakosokat kifizették, és megkezdődött a szárazföldi utazás Chengtu-fu felé. Itt és másutt is örömteli a szerzővel szemben tanúsított egyöntetűen jó magatartás; még Liang Shanban is, ahol a néhai Bishop asszonyt megdobálták és súlyosan megütötték, az embereket rendezettnek és jó kedélyűnek találta. Chengtu-fuban és másutt fény derült E. C. Baber úr néhány kutatására, és a legkevésbé sem voltak érdekesek a Chiating templomai és őskori barlanglakásai, valamint a világ legmagasabb szakadékának, az Omei hegynek a csodálatos varázsa, különös légköri jelenségével, a csillogó aureolával, a "Buddha dicsőségével". A zarándokoktól azt várják, hogy a csúcson pecsétes igazolást kapjanak arról, hogy meglátogatták a szent helyet; valószínűleg előbb-utóbb érvényesülhet az az európai elképzelés, hogy a legfelső kolostorból képeslapokat küldjenek el. Ta-csien-lu-nál a szerzőnek alaposan meg kellett fontolnia a további útvonalat, és végül, miután a helyi hatóságok nagy ellenállásába ütközött, úgy döntött, hogy letér a Batang útról, és felfedezi a Yalong-völgyet és a Ta-csienlu-tól délnyugatra vezető hegyi utat. Ezen az útszakaszon az egyetlen elődje Bonin úr és Amundsen úr volt.
Úgy tűnik, hogy e vidékek lakói mind tibetiek, mert a szerző a jünnani Cheto és Likiang között - körülbelül egy hónapos út - egyetlen kínaival sem találkozott, még a nyelvük is teljesen ismeretlen. Muliban, amely furcsán hasonlít az osztrák Tirol egy darabjára, H. R. Davies kapitány útvonalát találták meg, és az európai asszociációkat tovább erősítette a lámakolostorban a szerzetesek kiváló éneke, amely Johnston urat Palestrinára emlékeztette. Kicsit délebbre elérte a Jangce figyelemre méltóan éles kanyarulatát, amely földrajzi jellegzetesség csak az elmúlt tíz évben tárult a tudomány elé. Likiangban találkoztak egy francia úriemberrel, aki pézsma beszerzésével foglalkozott, és onnan Tali-fu és a burmai határig meglehetősen jól bejáratott terep. Johnston úr a tengeren tért vissza Wei-hai-wei-be. A kínai nyelv ismerete, valamint a néprajzi és egyéb kérdések, illetve a bennszülött irodalom gondos tanulmányozása olyan különleges értékkel ruházza fel jegyzeteit, amely egy közönséges utazó kutatásainak aligha tulajdonítható, míg zárófejezete néhány rendkívül jól mérlegelt és tanulságos elmélkedést tartalmaz Kína és a nyugati nemzetek közötti kapcsolatokról.
