Picornavírusok

Eredeti címe:

Picornaviruses

Könyv tartalma:

Most, amikor ezt a cikket írjuk, az 1980-as évek évtizede gyorsan a végéhez közeledik, és ez megfelelő alkalom a pikornavírusok területének áttekintésére. Az elmúlt évtizedben a pikornavírusok iránti érdeklődés figyelemre méltó módon újraéledt, és a kísérletezés gyakorlatilag explo- sionális fejlődésnek indult.

A pikornavírusok reneszánsza több, az 1980-as évek elejéhez közeli fejleménynek tulajdonítható. 1981-ben meghatározták az első pikornavírus genomjának, a poliovírus genomjának nukleotidszekvenciáját, ami egy olyan genetikai térképet szolgáltatott, amely a génfunkcióval és a génexpresszióval kapcsolatos számos kísérleti kérdés alapjául szolgált (Kitamura et ai., Nature 291: 547; Racaniello és Baltimore, Proc Natl Acad Sci USA 78: 4887). Ugyanebben az évben jelentették, hogy a poliovírus genomjának klónozott eDNS-kópiája fertőzőképes, ha tenyésztett emlőssejtekbe transzfektálják (Racaniello és Baltimore, Science 214: 916, 1981).

Ezt a felfedezést, amely lehetővé teszi a poliovírus mutánsok és rekombinánsok előállítását, azóta számos pikornavírus tanulmányozására használták fel. Továbbá a vírusgenomok klónozott másolatainak elérhetősége lehetővé teszi a géntermékek manipulálását a fertőzött sejteken kívül is.

Harmadszor, a hibridoma-technológia alkalmazása pikornavírus ellenes, semlegesítő monoklonális antitestek előállítására lehetővé tette az antigénhelyek feltérképezését (például Evans et ai., Nature 304: 459, 1983). Végül az évtized közepén megoldották a poliovírus (Hogle et ai., Science 229: 1358, 1985) és a rhinovírus (Rossmann et ai., Nature 317: 145, 1985) háromdimenziós szerkezetét.