Piknik a függő sziklánál

Olvasói vélemények

A könyv részletes és tudományos elemzést nyújt a „Piknik a függő sziklánál” című filmről, értékes betekintést nyújt a film gyártásába, társadalmi-politikai kontextusába és tematikai mélységébe. Jól megalapozottan kutatott, és jelentős forrásként szolgál a rajongók és a tudósok számára. Akadémiai megközelítése és bizonyos nézőpontokra való összpontosítása azonban ismétlődő olvasási élményhez vezethet, amit egyes kritikusok korlátozónak találtak, és kritizálták a kiegyensúlyozott nézőpont hiánya miatt.

Jól kutatott, mélyreható elemzést kínál, háttéranyagot nyújt a filmgyártáshoz, a pszichológiai horror és a nemek közötti tanulmányok témáit vizsgálja, kötelező olvasmány a film rajongói számára.

Akadémiai megközelítést alkalmaz, amely ismétlődőnek tűnhet, egyedülálló társadalompolitikai nézőpontot képvisel, nem biztos, hogy kiegyensúlyozott nézőpontot nyújt a filmről, kritikusan a negatív témákra, például a tárgyiasításra összpontosít.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Picnic at Hanging Rock

Könyv tartalma:

Peter Weir kísérteties és sokatmondó Piknik a függő sziklánál (1975) című, 1900-ban játszódó filmje három iskolás lány és tanáruk rejtélyes eltűnésének történetét meséli el, akik egy helyi geológiai képződményhez kirándulnak. A filmet széles körben az új ausztrál filmművészet klasszikusaként tartják számon, és az örökségfilmek sajátosan ausztrál stílusának példaképeként tartják számon.

Anna Backman Rogers tanulmánya a Pikniket feminista, pszichoanalitikus és dekolonializáló szemszögből vizsgálja, és a film helyszínét egy gyarmatosított ausztrál bozótosban vizsgálja, ahol az aboriginok kísérteties jelenlétet mutatnak a tőlük ellopott tájban, a fehér ember „terra nullius”-ra való törekvése során. Belemerül a film gyártási történetébe, kitérve Weir rendezőnek a film készítése idején gyakorolt hatásaira és aggodalmaira, a film fogadtatására és a vizuális kultúrára tágabb értelemben gyakorolt maradandó hatására.

Rogers foglalkozik azzal, hogy a film a fiatal diáklányokat és tanáraikat látszólag az „örök nőiség” archetípusának megtestesítőiként, a férfi tekintet tárgyaként, valamint a női hisztériáról mint a nemi normák elleni tiltakozásról alkotott elképzelések szempontjából kezeli. Azt állítja, hogy a Piknik valójában rendkívül szubverzív: olyan film, amely megköveteli nézőitől, hogy a kép szemcséivel szemben olvassák csábító felszínét, hogy feltárják annak pszichológiai mélységeit.