Piros, fehér és fekete: A mozi és az amerikai ellentétek szerkezete

Olvasói vélemények

A könyvet nagyra értékelik a kritikai elmélet mélyreható meglátásai és a feketeség vizsgálata miatt, de a könyv sűrű, tudományos nyelvezete kihívást jelenthet, és inkább alapos tanulmányozást, mint alkalmi olvasást igényel.

⬤ Mesterműnek és a kritikai elmélet egyik legnagyobb művének tartják.
⬤ Frank Wildersont forradalmi írónak tartják, aki mély, gondolatébresztő elemzéseket készít.
⬤ Provokatív tartalom, amely megkérdőjelezi a fekete rabszolgaságról és a társadalomról szóló meglévő feltételezéseket.
⬤ Hasznos tudományos vitákhoz és a társadalmi halálról szóló vitákhoz.

⬤ A nyelvezet sűrű és összetett, ami megnehezíti a kötet laza olvasását.
⬤ Egyes olvasók túlságosan tudományosnak és szükségtelenül bonyolultnak találhatják.
⬤ A közölt tartalomhoz képest drágának minősül.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Red, White & Black: Cinema and the Structure of U.S. Antagonisms

Könyv tartalma:

A Red, White & Black provokatív kritikája a szociálisan elkötelezett filmeknek és a kapcsolódó kritikai diskurzusoknak. Frank B.

Wilderson III a faj és a reprezentáció kíméletlen bemutatásával felteszi a kérdést, hogy az ilyen filmek pontosan reprezentálják-e az amerikai faji ellentétek szerkezetét. Ez a struktúra - érvelése szerint - három alapvető szubjektumpozícióra épül: a fehér (a "telepes", "úr" és "ember"), a vörös (a "vad" és "félig ember") és a fekete (a "rabszolga" és "nem ember") szubjektum pozíciójára. Wilderson azt állítja, hogy a feketék számára a rabszolgaság ontológiai, lényük elválaszthatatlan eleme.

Az európai rabszolga-kereskedelem kezdetétől napjainkig a feketék szimbolikus értékkel bírnak, mint cserélhető hús, mint a nem-ember (vagy antiember), amellyel szemben a fehérek emberként definiálták magukat. Ahogy a rabszolgaság a fekete szubjektum pozíciójának egzisztenciális alapja, úgy a népirtás az indiánok ontológiájának alapvető eleme. Mindkét pozíció a (fehér) emberiség létezésének alapja.

Wilderson két fekete rendező, Antwone Fisher (Denzel Washington) és Bush Mama (Haile Gerima), egy indiai rendező, a Skins (Chris Eyre) és egy fehér rendező, a Monster's Ball (Marc Foster) filmjeit olvassa fel részletesen. Ezek a filmek olyan problémákkal sújtott vörös és fekete embereket mutatnak be, mint a hajléktalanság és a bebörtönzés következményei. A társadalmi zűrzavart konfliktusokban ábrázolják, mint megoldható problémákat (legalábbis elméletileg, ha nem is az adott narratívákban).

Wilderson azt állítja, hogy a narratívák szintjén nem ismerik fel, hogy a zűrzavar nem a konfliktuson, hanem az alapvetően kibékíthetetlen faji ellentéteken alapul. Mégis, ahogyan kifejti, ezek az ellentétek akaratlanul is megjelennek a filmek nem narratív stratégiáiban, az olyan kérdésekkel kapcsolatos döntésekben, mint a világítás, a kameraállás és a hang.