Platón személye: Marsilio Ficino, a reneszánsz humanizmus és a platóni hagyományok

Olvasói vélemények

A könyv magas színvonalú tudományos figyelmet szentel Marsilio Ficinónak, kiemelve a reneszánsz filozófiához és a neoplatonizmushoz való jelentős hozzájárulását. Aprólékosan elemzi hatásait és műveit, de elsősorban a tudósoknak, nem pedig az általános olvasóknak szól.

⬤ Jól kutatott és megírt
⬤ részletes betekintést nyújt Ficino hatásaiba és hozzájárulásaiba
⬤ felbecsülhetetlen értékű kiegészítője a Ficino-tanulmányoknak
⬤ egy detektívtörténethez hasonló, izgalmas vizsgálatot mutat be.

⬤ Tudósoknak szól, az általános olvasóknak tett engedmények nélkül
⬤ nem nyújt átfogó tanulmányt Ficino gondolkodásáról és hatásairól, különösen a Hermetica és a skolasztika témakörében
⬤ nem helyezi Ficinót a tágabb reneszánsz kontextusba.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Plato's Persona: Marsilio Ficino, Renaissance Humanism, and Platonic Traditions

Könyv tartalma:

1484-ben Marsilio Ficino humanista filozófus és teológus kiadta Platón fennmaradt műveinek első teljes latin fordítását. A Platónt tanulmányozók most már hozzáférhettek a dialógusok teljes terjedelméhez, amely a reneszánsz kori közönség számára feltárta a mítoszok, allegóriák, filozófiai érvek, etimológiák, költészeti töredékek, más filozófiai művek, az ókori pogány vallási gyakorlatok aspektusai, a matematika és a természetfilozófia fogalmai, valamint a platóni korpusz beszélgetőpartnereinek dialogikus jellege gazdag ókori táját. A latin Nyugat reneszánsz olvasói nagyjából Ficino fordításain és értelmezésén keresztül találkoztak Platón szövegével.

A Platón személye című kötetben Denis J.-J. Robichaud az első szintetikus tanulmányt nyújtja a platóni korpusz Ficino általi értelmezéséről. Robichaud Platón műveit eredeti görög és Ficino latin fordításaiban, valamint Ficino nem platóni írásait és levelezését elemzi, és ennek során Ficino szellemi munkamódszereinek új aspektusait tárja fel. Leveleiben és műveiben Ficino öntudatosan utánozta a platóni prózastílust, és valójában platóni filozófusként alakított ki magának egy személyiséget. Platón dialógusait rengeteg irodalmi szereplő népesíti be, akikkel Platón kölcsönhatásba lép, és akikkel szemben Platón finomítja saját filozófiáját. Ficino fordításait olvasva Robichaud azt találja, hogy a reneszánsz filozófus a dialógusok valamennyi beszélgetőpartnere között keresi Platón személyiség(ek) megértését. Ficino tulajdonképpen Platón latin nyelvű szószólójának szerepét vállalta a reneszánszban.

A Platón személye a reneszánsz humanizmus, a klasszikusok, a filozófia és a szellemtörténet átfogó tanulmányozásán alapul, és Ficino szellemi teljesítményét a platonizmus korabeli keresztény ortodox felfogásán belül helyezi kontextusba. Ficino a korai itáliai reneszánsz befolyásos alakja volt: a görög és a latin, valamint a kézirat és a nyomtatás közötti kulcsfontosságú közvetítő, aki hangot adott Platónnak, és hozzáférést biztosított a dialógusainak értelmezéséhez szükséges antik keretekhez.