Olvasói vélemények
Összegzés:A „Próféták és szellemek” című könyv átfogóan vizsgálja a nyugati terjeszkedés korában a mentőantropológiai mozgalmat, különösen annak az indián kultúrákkal való összetett kapcsolatát. Rávilágít arra, hogy az őslakosok leleteinek megőrzésére irányuló vágy gyakran egybeesett a gyarmatosítás pusztító folyamataival. Az olvasók nagyra értékelik a kutatás mélységét és a nyújtott betekintést, valamint a szerző, Samuel J. Redman magával ragadó elbeszélő stílusát.
Előnyök:⬤ Lenyűgöző és tanulságos téma, amely az amerikai történelem egy fontos korszakát öleli fel.
⬤ Az általános olvasók számára is hozzáférhető, ugyanakkor tudományos ismereteket nyújt.
⬤ Magával ragadó történetmesélés aprólékos kutatással.
⬤ Kortárs indián művészek nézőpontjait is tartalmazza, mélyebbé téve az elbeszélést.
⬤ Megvilágítja az antropológiai gyakorlatot és az őslakos kultúrák ábrázolását övező etikai kérdéseket.
Hátrányok:⬤ A könyv hosszú és alapos, ami egyes olvasók számára megterhelő lehet.
⬤ Az őslakos amerikai kultúrák tárgyiasításával kapcsolatos nyugtalanító témákat tárgyal, ami kellemetlen érzéseket kelthet.
⬤ Egyes olvasók úgy találhatják, hogy az árnyalt viták alapos mérlegelést igényelnek, és megkérdőjelezhetik az előítéleteket.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Prophets and Ghosts: The Story of Salvage Anthropology
Könyv tartalma:
A XIX. századi mentőantropológia, amely az "eltűnőben lévő" őslakos népek kultúrájának megőrzésére tett erőfeszítésekről szól, méghozzá éppen azon közösségek kisajátításával, amelyeket védeni hivatott.
A XIX. század végén antropológusok, nyelvészek, régészek és más krónikások milliószámra kezdték összegyűjteni az őslakosok kulturális tárgyait - kézműves tárgyakat, ruhákat, képeket, dalfelvételeket -. Meggyőződve arról, hogy az őslakos népek eltűnésre vannak ítélve, a gyűjtők ezeket a tárgyakat múzeumoknak és egyetemeknek adományozták, amelyek megőrizték és kiállították őket. Samuel Redman elmerül az archívumban, hogy megértse, mit tekintettek a gyűjtők az "eltűnő indiánok" hagyományának, és mit tanulhatunk a mentőantropológia összetett örökségéből.
A mentési katalógus elárulja, hogy az őslakos kultúrákról alkotott képet rasszista feltételezések homályosították el - ez a kép maradandó következményekkel járt. A gyűjtési gyakorlat az amerikai múzeum egyik motorjává vált, és jelentősen alakította a közoktatást és a megőrzést, valamint az őslakos kultúrákról alkotott népszerű elképzeléseket. A Próféták és szellemek a mentési projektben rejlő erkölcsi kihívásokat tárja fel. A műemlékvédők sikerrel őriztek meg egy fontos emberi örökséget, néha az őslakosokkal való együttműködés révén, de a gyűjtők módszerei közé tartozott a nyílt lopás is. Az őslakosok kultúrájáról kialakult kép megerősítette a közvélemény bizalmát a "tudományos" rasszizmus által kitalált felsőbbrendűségi és alsóbbrendűségi hierarchiákban.
Ma ugyanezek a megmentett tárgyak a kutatók és a múzeumlátogatók számára felbecsülhetetlen értékű ismeretek forrásai. A kérdés azonban, hogy mit kellene tenni ezekkel a gyűjteményekkel, mégis sürgető. Redman interjúkat készít őslakos művészekkel és kurátorokkal, akik új nézőpontokat kínálnak a kulturális mentés történetéről és hatásáról, és új ötleteket mutatnak arra vonatkozóan, hogy miként küzdhetnénk meg a kihívást jelentő örökséggel.
