Ez a mű a humanista pszichológia két nagy neve, Carl Rogers, a személyközpontú megközelítés megalapítója és Eugene Gendlin, a tapasztalati megközelítés (vagy az implicit filozófia) megalkotója közötti együttműködésre összpontosít.
Ennek a kölcsönös és gyümölcsöző hatásnak az elemzése a Tapasztalás fogalmában és annak fontosságában rögzül. Egyrészt ez az elméleti előrelépés új jellemzőket ad a kliensközpontú terápiának, másrészt megnyitja a lehetőséget egy új egzisztencialista-humanista iskola és annak legfontosabb módszere, a Fókuszálás megjelenéséhez.”