Reign: A Royal Romance

Olvasói vélemények

Roxie Noir „Uralkodás” című könyve Hazel, a szabad szellemű amerikai lány és Kosztya, egy kis kelet-európai ország fegyelmezett koronahercegének elbűvölő és humoros szerelmi történetét meséli el. Románcuk kulturális összeütközések, politikai intrikák és a királyi elvárások nyomása közepette bontakozik ki. Az elbeszélés tele van gőzös pillanatokkal, szellemes párbeszédekkel és bájos jellemfejlődéssel, ami magával ragadó olvasmánnyá teszi.

A kritikák dicsérik a jól kidolgozott karaktereket, különösen Hazel erős és független személyiségét. Az olvasók élvezték a humort, a romantikus feszültséget és a szellemes párbeszédeket a történet során. A Hazel és Kostya közötti váltakozó perspektíva mélységet adott a kapcsolatuknak. Sokan üdítőnek és egyedülállónak találták a cselekményt, amely a romantika, a komédia és a feszültség elemeit ötvözi. Az írói stílus magával ragadó és könnyen olvasható. Emellett pozitívan értékelték a bónusz történet beillesztését.

Néhány kritikus megjegyezte, hogy Gesztenye impulzív viselkedése időnként irreálisnak tűnt, például a gyakori társadalmi baklövései és a királyi alkalmakhoz nem illő öltözködése. Néhányan kissé kiszámíthatónak minősítették a történetet, a királyi románcokban gyakran előforduló, ismerős trópusokkal. Bár sokan élvezetesnek találták a tempót, néhányan megemlítették, hogy bizonyos szempontokon lehetne javítani. Végezetül néhány olvasó kifejezte, hogy a románc hátterében álló politikai feszültségek mélyebb feltárására vágyik.

(356 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Egyes mesék éjfél után kezdődnek.

A trónörökösnek és nekem semmi közös nincs bennünk.

Kosztya csendes, komoly és egyenes jellemű, egy évszázados trónörökös.

Én a nagykövet lánya vagyok, aki hátizsákkal járja Európát, miután otthagyta az orvosi egyetemet.

Ő egy robusztus, harcedzett katona, aki négy évet töltött a királyi gárdában, és talán nem tudja, hogyan kell mosolyogni.

Véletlenül berúgtam a saját üdvözlő bankettemen.

Persze, őrülten dögös a "mesebeli királyi család életre kelt" módon, de Kosztya messze nem az én súlycsoportom - és ami a legfontosabb, nem is érdekli. Hivatalos, távolságtartó udvariasság az egyetlen, amit valaha is kapok tőle, és ez nekem megfelel.

Ő egy herceg, az isten szerelmére, én meg csak egy amerikai lány vagyok.

De aztán eljön az az éjszaka, amikor nem tudok aludni, ezért kiosonok a vár bástyájára - csak hogy rájöjjek, nem én vagyok az egyetlen, akinek álmatlansági problémái vannak. A tetőn, távol az állami elvárásoktól, Kosztya teljesen más.

Nyugodt. Bájos. Kellemes.

Ő flörtöl.

És ami a legfontosabb, Kosztya határozottan nem az a feszült, szabálykövető herceg, akinek gondoltam.

Én jobban tudom, hogy nem szabad egy külföldi államfővel összemelegedni, de mit tehet egy közember? Minden szobából parázsló, bugyitüzet gyújtó pillantásokat vet rám. Van egy titkos mosolya, ami azt jelenti, hogy akarlak. Az anyanyelvén beszél hozzám mocskosan.

Nem lehetünk mi ketten. Kosztyának az a sorsa, hogy valaki politikailag célszerűhöz menjen feleségül, és bármi is legyen a sorsom, az nem az, hogy királyi családtag legyek.

Végül is, a tündérmesék nem csak mesék?