Reinaldo Arenas, Caliban, and Postcolonial Counter-Discourse
Reinaldo Arenas Fuentes (1943-1990) regényíró, költő, drámaíró, esszéista és novellaíró, akit sokan generációjának egyik legbeszédesebb és legmerészebb irodalmárának tartanak. Legismertebb művei közé tartozik a Pentagónia (Pentagona) néven ismert öt regénysorozat: Celestino antes del alba, El palacio de las blanqusimas mofetas, Otra vez el mar, El color del verano o el jardn de las delicias és El as alto. Arenas további irodalmi művei közé tartozik az El central, Voluntad de vivir manifestndose, La vieja Rosa, Arturo, la estrella ms brillante, El mundo alucinante, Adios a mam, Antes que anochezca: una autobiografa és az egyfelvonásos darabjai Persecucin: cinco piezas de teatro experimental. Az írásaiban feltárt témák ellentétesek azzal, amit Fidel Castro és a forradalmi rezsim elvárt az értelmiségi polgároktól. Míg Castro azt akarta, hogy mindenki, aki publikálni akart a szigeten, hódoljon be a forradalom eszméinek, népszerűsítse azokat műveiben, addig Arenas visszautasította, mert hitt a művészi véleménynyilvánítás szabadságában. Míg kamaszkorát a Fulgencio Batista diktatúrája ellen harcoló lázadók támogatásával kezdte, akkor kezdte támadni a forradalmat, amikor Kubában megkezdődött a homoszexuálisok intézményesített üldözése. A Reinaldo Arenasról készült kutatások gyakran a szexualitására és a forradalom ellenzésére összpontosítottak.
Cikkek százai foglalkoznak akár konkrét irodalmi művekkel, akár az írásaiban megjelenő témákkal, akár a queer-elmélet, akár a hagyományosabb irodalmi elemzés segítségével. Egyik sem foglalkozott azonban azzal a gondolattal, hogy Arenas posztkoloniális írónak tekinthető, mivel kérdéses, hogy ez a bizonyos elméleti megközelítés alkalmazható-e erre a régióra. Egy olyan író, mint Arenas, aki nem volt hajlandó alkalmazkodni ahhoz az elképzeléshez, hogy az egyénnek egy nagyobb kollektíva részévé kell válnia, és Caliban ikonikus képe közötti kapcsolat tanulmányozása, ahogyan azt számos latin-amerikai tudós és aktivista kisajátította, szükséges ahhoz, hogy megértsük azokat a feltételeket, amelyek között számos marginalizált csoport élt, akár Kubáról, akár bármely más latin-amerikai országról van szó. Ez az első kritikai tanulmány Reinaldo Arenasról egy posztkoloniális helyszínről. Arra törekszik, hogy megtalálja azokat a hasonlóságokat, amelyek Arenas és Caliban képe között fennállnak, amely először William Shakespeare A vihar című művében jelent meg. A középpontban az áll, hogy megmutassuk, hogyan használható fel az újvilági bennszülött tizenhetedik századi képének kisajátítása Arenas írói céljainak megértéséhez: a rezsim céljainak és hamis ígéreteinek ellentámadása, ami arra ösztönözte, hogy olyan irodalmi ellenbeszédet hozzon létre, amely elősegíti a véleménynyilvánítás szabadságát és a kubai forradalmi társadalom által elvárt identitástól elkülönülő identitás érvényesülését.
Arenas karakterei olyan imperialista hatásokat képviselnek Kubában, amelyek szembeszálltak a rezsim elvárt irodalmi támogatással szemben támasztott követelményeivel: nemcsak azért, mert karakterei a szigeten elszenvedett különböző bánásmód egyfajta miméziseként értelmezhetők, hanem azért is, mert Arenas üzenetei szembeszálltak a forradalom eszméivel. Ahogy a homoszexualitás marginalizálódott és a homoszexuálisok diszkriminációja intézményesült, Arenas írásai átlépték az elvárt csendet azzal, hogy életét, különösen szexuális kalandjait és bujaságát szemléletesen írták le. Ugyanakkor írásai az identitása és az írói hang keresését tükrözik. E könyv érvei Reinaldo Arenas cenzúrával szembeni küzdelmének tárgyalására összpontosítanak, amely éppen annak az egyénnek a helyreállítására összpontosít, akit a rezsim átnevelni remél. A szerző motivációi arra, hogy írásait éppen annak a társadalomnak a gyökerénél interpolálja, amely megtagadja tőle a létezést, a posztkoloniális diskurzushoz hasonlíthatók. Ez a könyv olyan területek számára érdekes, mint a latin-amerikai tanulmányok és a posztkoloniális tanulmányok.