Reiner Schrmann és a politika poétikája

Eredeti címe:

Reiner Schrmann and the Poetics of Politics

Könyv tartalma:

Reiner Schurmann gondolkodása, ahogy ő maga mondaná, "egy szörnyűséges helyszínhez van szögezve". Továbbra is a születés és a halandóság, az emberi életet meghatározó végső vonások közé összpontosít, és ezek között helyezkedik el. Ez a könyv Schurmann gondolkodásának körvonalait követi nyomon BROKEN HEGEMONIES című főművében, hogy feltárja egy olyan politika lehetőségét, amely ellenáll annak a hegemón tendenciának, hogy a világot és az egymáshoz való viszonyunkat erőszakos rendbe állító elveket állítson fel.

Long könyve Oidipusz nyomdokain halad, aki végességének megalázó felismerésében Kolónoszban lányai segítségével bukkan rá egy másik politika lehetőségére. Az út e másik, közösen létrehozott és így költői politika felé az Arisztotelésszel való találkozással kezdődik, azzal a gondolkodóval, akit Schurmann leggyakrabban a hegemón metafizika megalapítójaként olvasott, akinek gondolkodása azonban olyan módon mutatkozik elevennek a kezdetek iránt, hogy az emberi közösség számára új lehetőséget nyit.

Ez a kezdetekhez való visszatérés viszont Plótinoszhoz vezet, akit Schurmann úgy olvas, mint aki az Egy parmenidészi elv ókori hegemóniájának megsemmisülését jelzi. Azáltal, hogy Schurmann újszerű és meggyőző olvasatát Rene Char "A cápa és a sirály" című versének Plótinosszal való párbeszédbe hozza, találkozunk a szimbólumok erejével, amelyek képesek átalakítani a valóságot, és megnyitni bennünket a lehetséges közösség új konstellációi előtt. Plótinoszban, ahol arra számítottunk, hogy egy véggel találkozunk, a születés újfajta gondolkodásmódját tapasztaljuk meg annak értelmében, ami Charban a nyelvbe nászként érkezik. Miután ily módon ráébredtünk a szimbólumok hatalmára, készen állunk megtapasztalni, hogy Kantnál maga a lét hogyan jut kifejezésre plurivokálisként, oly módon, amely megmutatja, mennyire patologikus téveszme az, ha egy plurivokális világban univokális elveket próbálunk alkalmazni. Ez megnyitja számunkra azt, amit Schurmann "eljövendő szingularizációnak" nevez, egy olyan megfogalmazás, amely egy olyan magatartásmódra utal, amely otthonosan mozog a születés és a halandóság közötti feldúlt területen. Ez aztán visszavezet bennünket Oidipuszhoz a Kolónuson; de nem csak hozzá. Inkább arra a kapcsolatra mutat, amely egy időre Antigoné, Ismene és Oidipusz között alakul ki, ahogyan eligazodnak a thébai száműzetésük és Oidipusz Athén melletti végső nyughelye között.

Itt, miután ráébredtünk a költői politika erejére, az Oidipusz és lányai közötti érintkezés három szimbolikus pillanatára figyelünk, amelyeken keresztül megismerhetünk valamit abból, hogy a költői politika milyen új lehetőségeket nyit meg előttünk, ha együtt telepedünk le a létünket meghatározó, elpusztult helyre.