Olvasói vélemények
Összegzés:Robert Polidori „Az árvíz után” című könyve a Katrina hurrikán pusztító utóhatásait mutatja be erőteljes és részletes fényképek széles körű gyűjteményén keresztül. A kritikusok dicsérik a könyv művészi értékét és érzelmi hatását, kiemelve Polidori képességét, hogy képeivel a szépséget és a tragédiát is át tudja adni. Aggályok merültek fel a képek reprodukciós minőségével kapcsolatban, ami egyesek szerint rontja az általános élményt. A könyv mind a művészetkedvelők, mind a New Orleansban járatosak számára jelentős mű.
Előnyök:⬤ Erőteljes és megható képek, amelyek a pusztulás történetét mesélik el.
⬤ Részletes és gyönyörű fényképek, amelyek erős érzelmeket váltanak ki.
⬤ Tematikai koherencia és a képek hatékony elrendezése.
⬤ A katasztrófa csendjének és utóhatásainak művészi megörökítése.
⬤ Nagyméretű, lenyűgöző formátum, amely alkalmas kávézóasztalra.
⬤ Inspiráló a fotózás és a művészet iránt érdeklődők számára.
Hátrányok:⬤ Gyenge reprodukciós minőség, a nagy litográfiai pontok befolyásolják az élességet és a felbontást.
⬤ Hiányoznak a feliratok, így a nézőnek kontextus nélkül kell értelmeznie a képeket.
⬤ Egyes kritikák a bemutatott képek redundanciáját említik.
⬤ A magas költségek és a nagy súly miatt a szélesebb közönség számára kevésbé hozzáférhető.
(20 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Robert Polidori: After the Flood
Könyv tartalma:
2005 szeptemberének végén Robert Polidori New Orleansba utazott, hogy megörökítse a Katrina hurrikán és a város átszakadt gátjai által okozott pusztítást. Az utcákat kihaltnak és áram nélkül hátborzongatóan sötétnek találta.
Másnap házról házra haladva kezdett el fényképezni: „Minden helyen, ahová bementem, az ajtók nyitva voltak. Az ajtókat kinyitotta az a hadsereg, amit én úgy hívok, hogy a hadsereg, amely talán 20 New Hampshire-i nemzetőrből, 15 minneapolisi rendőrből, 20 New York-i tűzoltóból állt.... Talán a felénél vagy egyharmadánál, ahová bementem, azt hiszem, a lakók már korábban is ott voltak.
És néhányan közülük temetésszerű emléktárgyakat hagytak maguk után, mielőtt elmentek. Talán közvetlenül a víz levonulása után lehetőségük volt arra, hogy visszamenjenek a házukba, és rájöjjenek, hogy nincs semmi, amit érdemes lenne megmenteni.” Mindezek közepette Polidori talált valamit, amit érdemes volt megmenteni, emléktárgyakat készített azok számára, akik nem térhettek vissza, dokumentálva a paradox módon gyönyörű roncsokat.
Klasszikusan szólva, romokat talált. Az általa megörökített elhagyott házak még mindig vízzel voltak átitatva, amikor belépett, és amikor megtanulta (próbálgatással, amihez egy holttest megtalálása is hozzátartozott) a jelek és kódok nyelvét, amelyekkel a mentőmunkások az egyes házak burkolatát lefújták.
Az így készült fényképeket egy pszichológiai tanú munkájának tekinti, aki a hiányzók és elhunytak életét térképezi fel a tárgyaikból és otthonaikból megmaradt tárgyakon keresztül.
