Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 3 olvasói szavazat alapján történt.
Rome Rising: Road to Armageddon
1942 végéhez közeledve a világ még mindig a káosz állapotában van, a harcok szinte világszerte zajlanak. A harcok intenzitása napról napra fokozódni látszik.
A távol-keleten a szövetségesek egyre jobban remélik, hogy komoly repedések keletkeznek a japánok tervén, hogy uralják a régiót. A midwayi diadalmas csata után Churchill tengeralattjárókat és repülőgép-hordozókat engedett a Csendes-óceánra, amelyeket korábban az ellátásban és az elveszett Málta szigetének védelmében vettek részt. A hozzáadott hatás győzelemről győzelemre haladt a térségben. Soha nem gondolták volna, hogy amerikai tábornokok és admirálisok csapatai kéz a kézben dolgoztak brit kollégáikkal, hogy megmentsék Kínát és visszaszorítsák a japánokat.
Ez azonban éles ellentétben állt azokkal a kudarcokkal, amelyeket Hitler okozott Sztálinnak. Szevasztopol kikötőváros elesett, és Leningrád környékén és a messzi északon egy újabb, Erich von Manstein német tábornok által vezetett elkeseredett harc folyt.
Az eurázsiai sztyeppén a téli kudarcból újjáépített páncéloshadosztályok egészen Sztálingrád kapujáig elsöpörték Sztálin csapatait. Most úgy tűnik, hogy az 1942-es német orosz offenzíva megállt; azonban az olasz tengeri, légi és szárazföldi erők éppen sikeresen elfoglalták az orosz Fekete-tenger partvidékének nagy részét.
Úgy tűnt, hogy a dolgok Hitler számára jól alakultak, Sztálin pedig rosszul állt. Bár Sztálin dühös volt terepparancsnokaira, amiért ennyire kiengedték a kezéből az anyaország nagy részét, tudta, hogy közeleg a tél, és vele együtt a bosszú. Szó szerint több millió szovjet katona és több ezer tank és repülőgép állt a szárnyakon, és egy egész sor támadásra készült. Mindezeket Roosevelt és Churchill jóvoltából több ezer tonna fegyverrel és utánpótlással támogatták.
De Hitler vasmarkolata kezdett kicsúszni a kezéből. Titkos beszélgetések százaiban egyre több kritika fogalmazódott meg, ahogy egyre több bizonyíték gyűlt össze a titkos brutalitásról, a túlkapásokról és a rezsim inkompetenciájáról. Az üzemanyagtartályok már majdnem kiürültek, súlyos nyersanyaghiány fenyegetett, és minden nap és éjjel újabb és újabb brit és amerikai bombák hullottak a német gyárakra és városokra. A tengeralattjáróblokád úgy tűnt, hogy nincs hatása(nem igaz).
A hozzáértők felismerték az olyan tábornokok hozzáértő vezetésének lenyomatát, mint Heinz Guderian, akinek még az olasz hadsereget is sikerült megfordítania. A dolgok itt sem voltak olyanok, mint amilyennek látszottak, mert miközben német és zsákmányolt technológiát és felszerelést szereztek, olasz kémek és mentőcsapatok is szereztek információkat. Az információk, amelyekhez ezek a kémek nemrégiben jutottak hozzá, elárulták, hogy Olaszország túlélése valóban veszélyben van.
Mussolini nagyon is tisztában volt azzal, hogy ezek az információk egyszerre veszélyesek és potenciális utat jelentenek az általa oly nagyon vágyott birodalom biztosításához; talán még a tengelytáborban való elsőséghez is. Mielőtt megnyerhette volna a csatát az árnyékban, erőinek sikeresen meg kellett védeniük a Földközi-tenger középső részét. Ha Raeder német admirálisnak igaza volt; a szövetségesek minden bizonnyal mindent feltesznek arra, hogy visszaszerezzék az ellenőrzést és elpusztítsák Olaszországot.
Ez a nagy kihívás gyorsabban kezdődött, mint Mussolini szerette volna. Tudta, hogy ha győznek is, az valószínűleg nem lesz elég, de ha veszítenek, semmi sem mentheti meg őket...
