Samuel Beckett

Olvasói vélemények

A könyv Samuel Beckett írói munkásságának mélyen személyes és empatikus feltárását kínálja, és nem leghíresebb művére, a Godot-ra várva címűre, hanem annak érzelmi hatására összpontosít. Betekintést nyújt Beckett egyedi nyelvezetébe és abba, ahogyan a létezés, a veszteség és az emberi tapasztalat témáiban eligazodik. Az olvasók nagyra értékelik a szerző érzelmi kötődését és azt a képességét, hogy Beckett művét közérthetővé teszi.

A könyvet dicsérik az empatikus kritikai olvasatért és a Beckett művébe való személyes betekintésért. A recenzensek kiemelik Beckett nyelvének szépségét és a szerző azon képességét, hogy érzéseket ébreszt és gondolkodásra késztet a veszteségről és a létezésről. A személyes érintettség révén Beckett írása hozzáférhetőbbé válik az olvasók számára.

Néhány olvasó hátrányosnak találhatja a „Godot-ra várva” című műre való minimális utalást, mivel ez Beckett egyik leghíresebb műve. Emellett a kevésbé ismert szövegekre való összpontosítás nem biztos, hogy tetszeni fog azoknak, akik Beckett teljes életművének átfogó áttekintését keresik.

(3 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Egy könyv Samuel Beckett műveinek olvasási élményéről.

Miután egy életen át viktoriánus regényírókról írt, Rosemarie Bodenheimert Samuel Beckett művei ragadták el. Ebben a könyvben megosztja felfedező útját az olvasókkal, akik ismerik vagy nem ismerik Beckett regényeit és elbeszéléseit. Végigköveti pályáját az első, kiadatlan regénytől, a Szép és középszerű nők álma-tól a háború utáni nagy trilógián, a Molloy, Malone meghal és a The Unnamable-n keresztül a rövidebb, későbbi fikciók és monológok egyre kísérletezőbb leleményeiig. A műveinek olvasásán keresztül, valamint a közzétett levelezéséből vett részleteken keresztül Beckett rokonszenves emberi figuraként, a termékeny kétségek költőjeként, valamint a hangulatváltások és a második gondolatok briliáns stilisztájaként mutatkozik be.

Bodenheimer megvizsgálja, hogyan kezeli Beckett az emlékezetet, a nosztalgiát és a gyászt, és milyen formákat talál arra, hogy ezeket az alapvető emberi tapasztalatokat úgy közvetítse, hogy közben elkerüli a melodrámát és az érzelgősséget. A saját írásával való dramatizált kapcsolata döntő része ennek az érzelmi tájnak. A regényírás konvencióival folytatott játékos vetélkedései megmutatják, hogy Beckett kezdettől fogva megkérdőjelezte a karakter fogalmát és más örökölt regénykonvenciókat. A könyv kiemeli továbbá az önéletrajzi "én" lebontását, a kötődésről és veszteségről szóló megindító elbeszéléseit, valamint a komikum és pátosz utánozhatatlan keverékét, amelyet a komikus és a pátosz utánozhatatlan keverékével teremtett meg, amikor furcsa helyzeteket talált ki, amelyekre szereplői nagyon is felismerhető emberi módon reagáltak.