Amennyiben fenomenológiai értelemben csak akkor létezhet lét, ha van megjelenés, a lét megtapasztalása egy eredeti testi szubjektivitáshoz kötődik, amely transzcendens módon megelőzi a lét minden megtapasztalását, mint az élet próbáját.
Ezt a transzcendencia nyugati fogalmának összefüggésében vizsgáljuk, figyelembe véve a buddhizmusban az üresség transzkulturális perspektíváját és a korai keresztény doxát mint Isten dicsőségét is. Az életpróba és az eredeti nem-tudás azonossága az ilyen életpasszivitás tekintetében egyúttal semmissé tesz minden olyan diszkurzivitást, amely azt állítja, hogy a lét mint élet mélységpróbájának eme eredetiségét a fogalmi értelemteremtésen keresztül képes utolérni.
Ez etikai és vallási következményekkel jár kulturális jövőnkre nézve, amelyet többé nem a tudás és az életformák által jellemez a közvélemény, hanem ahol az identitás és a kopathosz kerül a középpontba minden egyén számára.