Settlers

Könyv tartalma:

F. Daniel Rzicznek Telepesek című műve a pásztorélet és az elegia határán mozogva az amerikai középnyugati táj rejtett, vad helyeit járja be. A „letelepedés” gondolatával - hogy a táj megszelídíthető, hogy az emberi tudat visszahullhat a mozdulatlanságba - ezek a versek megküzdenek és ellenállnak, miközben a természeti világ katartikus hatásait térképezik fel a posztindusztriális korszak őrülete és a tragédiák médiatelítettség általi megsokszorozódása által egyaránt sebzett kollektív képzeletre. A „rendezett” tájban világossá válik, hogy valójában semmi sem rendezett. A szeretet, az együttérzés, a megbocsátás és a transzcendencia mind mozgó célpontoknak bizonyulnak, és a Telepítők egy instabil világ egyik pillantását kínálja a másik után a kavargó, hipnotikus mozgásban. Ahol az időjárás, a fény és a víz külső tája az álom, a látomás és az ima belső vadonját szegélyezi, ott ezek a versek a mocsárban járnak lábbal és a végtelen felhőkben kalapjukkal, remélve, hogy megtalálják, mit is jelent pontosan embernek lenni egy ember által veszélyeztetett világban, és a benne rejlő összes lenyűgöző és frusztráló összetettséget.

Mit mondanak az emberek

„F. Daniel Rzicznek Telepeseket olvasni olyan, mintha röntgenszemüveget vennénk fel, és hirtelen gyökeresen más megvilágításban látnánk a környezetünket - tavat, havat, írót, autót, kutyát -. Azzal, hogy több idősíkot teleszkópolnak ugyanarra a helyre, legyen az egy elképzelt, ember nélküli világ, a polgárháborús katonák múltja vagy a mai fegyveres erőszakos cselekmények, ezek a versek kitágítják a tájköltészetben lehetséges lehetőségeket, és mélyen átélt etikai állásfoglalást kínálnak. „Mindenhol egy szüntelen középpont...” - írja Rzicznek, és így a költészetnek - mondja nekünk ez a nagyszerű könyv - a befogadás szüntelen aktusának kell lennie.” --Tung-Hui Hu

„A Telepesek olvasása tapintható élmény, a természeti világ bőségének pontos ismeretétől buja. Rzicznek megidézi a vidéki rejtélyeket és a katasztrófák maradványait, a déjà vu érzetét keltve, a régen gondosan észrevett, majd elfelejtett dolgokét, amelyek most e versekben feltámadnak. A „Házak, sodródva” című versben „Egy férfi / egy talicskát birkózik ki a folyó folyékony lármájából”, ez a kép azt sugallja, hogy milyen relikviák rejtőznek a felszínek alatt ebben a gyűjteményben - meglepő, csodálatos, és valójában nyugtalanító."” --Mary Quade