Seventeen

Olvasói vélemények

Booth Tarkington „Tizenhét” című könyve a kamaszkori szerelem humoros feltárása egy tizenhét éves fiú, William szemszögéből, aki beleszeretett egy Lola nevű lányba. Az 1916-ban játszódó mű a tinédzserélet esetlenségét és érzelmi zűrzavarát mutatja be, miközben a fiatalság és a romantika időtlen témáira reflektál. Ugyanakkor olyan elavult faji és nemi előítéleteket tartalmaz, amelyeket egyes olvasók problémásnak találnak.

Az olvasók csodálják a könyv humorát, a tinédzserek szorongásának átélhető ábrázolását és Tarkington bájos írói stílusát. Sokak szerint élvezetes és szórakoztató olvasmány, amely saját kamaszkori tapasztalataikkal is egybecseng. Jane, William kishúgának, Jane-nek a karaktere kiemelkedik a történetből.

A kritikusok megemlítik, hogy a könyvet túlságosan elavultnak érzik, és egyes párbeszédek mai mércével mérve érthetetlenek vagy komolytalanok. Emellett aggályok merülnek fel a faji érzéketlenségével kapcsolatban, amely a 20. század elejének nézeteit tükrözi. Néhány olvasó megkérdőjelezi a női főszereplő jellemfejlődésének hiányát és a történet általános aktualitását napjainkban.

(29 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Newton Booth Tarkington (1869. július 29. - 1946. május 19.) amerikai regényíró és drámaíró, aki leginkább A csodálatos Ambersonok és az Alice Adams című regényeiről ismert. William Faulkner, John Updike és Colson Whitehead mellett egyike annak a négy regényírónak, aki többször is elnyerte a Pulitzer-díjat szépirodalomért. Bár ma (2020-ban) szinte elfelejtették, az 1910-es és 1920-as években Amerika legnagyobb élő írójának tartották. Több történetét filmre is feldolgozták. A 20. század első negyedében Tarkington Meredith Nicholsonnal, George Ade-dal és James Whitcomb Riley-val együtt hozzájárult az irodalom aranykorának megteremtéséhez Indianában.

Booth Tarkington egy cikluson át az indianai képviselőház tagja volt, kritikusan viszonyult az automobilok megjelenéséhez, és számos történetét a középnyugaton játszotta. Végül a Maine állambeli Kennebunkportba költözött, ahol még látásvesztése ellenére is folytatta életművét.

Az 1910-es és 1920-as években Tarkingtont a nagy amerikai regényírónak tartották, aki Mark Twainhez hasonlóan fontos volt. Műveit sokszor újranyomták, gyakran szerepeltek a bestsellerlistákon, számos díjat nyertek, és más médiumokban is feldolgozták. A Penrod és két folytatása rendszeres születésnapi ajándék volt a könyvmániás fiúknak. A későbbi huszadik században azonban a tudományos életben már nem foglalkoztak vele: nem volt kongresszus, nem volt társaság, nem volt Tarkington-tanulmányok folyóirat. 1985-ben példaként hozták fel őt arra, hogy milyen nagy lehet az eltérés egy szerző életében szerzett hírnév és a későbbi feledés között. E nézet szerint, ha egy szerzőnek sikerül a kortársai kedvében járnia - és Tarkington műveiben egy cseppnyi társadalomkritika sincs -, akkor a későbbi, elkerülhetetlenül más értékrendű és gondokkal küzdő olvasóknak nem fog tetszeni. (wikipedia.org)