Shakespeare in the Theatre: The Stratford Festival
Ez a Stratfordi Fesztiválról szóló elemzés Észak-Amerika egyik legnagyobb és legrégebbi Shakespeare-előadási központjának teljes történetét vizsgálja.
Angol-Kanadában ez a fesztivál vált a nem hivatalos nemzeti színházzá, és mint ilyen, kritikákat és panaszokat éppúgy kivált, mint dicséretet. Ez a kötet a Fesztivál történetét három különböző időszakra osztja, kezdve a társulat megalapításával, a terjeszkedés és a stabilitás biztosításának középső évein át, és a 21. századi Shakespeare-színpadra állítás vizsgálatával zárul. A Tyrone Guthrie-tól Antoni Cimolinóig minden egyes művészeti igazgatót felölelő esettanulmányokon keresztül rávilágít a nemzeti identitás kérdéseire, de a Fesztivál színpadán a színész és a közönség között fennálló egyedülálló kapcsolatra is. Nemcsak az olyan nemzetközi sztárok munkáját vizsgálja, mint Christopher Plummer, hanem a társulat régi tagjainak, William Huttnak és Martha Henrynek a munkásságát is, kiemelve a Fesztivál kollektív szellemiségét.
Shakespeare a színházban: A Stratfordi Fesztivál azt állítja, hogy a Stratfordi Fesztivál befolyásos pozíciót tölt be a színházi világban általában és a Shakespeare-előadások környezetében konkrétan. Kezdetben ez a megnyitójára épített innovatív, tolószínpad miatt volt így, de a 21. században egyre inkább annak köszönhető, hogy a fesztivál Shakespeare művét a nemzeti identitással kapcsolatos összetett kérdések megfogalmazására használta, és a technológiát új közönség elérésére használta. A Fesztiválra érkező brit és amerikai művészek munkája jelentős volt, de ezekre a művészekre is hatással volt a társulat által kialakított együttműködési szellem és munkamódszerek. A Fesztivál és módszerei egy nagyon sajátos társadalmi és politikai légkörből nőttek ki, és amikor a Fesztiválon képzett színészek és rendezők máshol folytatták a képzést, akkor terjesztették annak hatását.
