Sienai Katalin: Siena: A dialógus

Olvasói vélemények

A Sienai Szent Katalin „Párbeszéd” című művéről szóló kritikák kiemelik annak mélységét és spirituális gazdagságát, és mélyreható műként mutatják be azok számára, akik az Istennel való kapcsolatuk megértését keresik. Míg sokan értékelik a hozzáférhetőségét és a nyelv szépségét, számos olvasó kihívásnak és sűrűnek találja az elbeszélést, amely gyakran lassú elmélkedést igényel a teljes jelentés megértéséhez. Továbbá, bár a könyvet dicsérik a lelki növekedés és az erkölcs meglátásaiért, néhány kritikus aggodalmát fejezi ki a bűn hangsúlyozása és a bonyolult, néha ismétlődő szerkezete miatt.

Átgondolt fordítás, amely a hétköznapi olvasók számára is hozzáférhető.

Mély spirituális meglátásokat tartalmaz, különösen az imádságról és a lelki életről.

(59 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Catherine of Siena: The Dialogue

Könyv tartalma:

„A könyvek gyönyörűen, szinte pazarul vannak bemutatva, és a legmagasabb kaliberű tudósok vettek részt a szerkesztésben..... Ez egy átfogó kísérlet arra, hogy az emberiség nagy területeinek spirituális hagyományát általánosabban hozzáférhetővé tegye az egyszerű érdeklődő olvasó számára.” A.

M. Allchin in Church Times Sienai Katalin - A párbeszéd Suzanne Noffke O. P.

fordítása és bevezetője, előszó Giuliana Cavallini „Ha őszintén, önzés nélkül fogadtad szeretetemet, őszintén iszod felebarátod szeretetét.

Olyan ez, mint egy edény, amelyet a kútnál töltesz meg. Ha kiveszed a kútból, hogy igyál, az edény hamarosan kiürül.

De ha az edényt a kútban tartod, amíg iszol, nem ürül ki: sőt, mindig tele lesz.” Sienai Katalin, 1347-1380 Ez az Avilai Terézen kívül az egyetlen nőnek, akit a római katolikus egyház doktora címmel tüntetett ki, a lelki életművét koronázza meg. Ezt a kötetet a XIV. századi olasz szent egyszerűen „az én könyvemnek” nevezte.

Könyvének (az egyik első könyv, amely Spanyolországban, Németországban, Olaszországban és Angliában nyomtatásban is megjelent) célja - mondja dr. Noffke előszavában, „mindazoknak a tanítása és bátorítása volt, akiknek lelki jóléte a szívügye”. Katalin „misztikus volt, akinek Istenbe merülése mélyen belemerítette a társadalom, az egyház és a befolyása alá került lelkek ügyeibe”.

Noffke professzor a továbbiakban a Párbeszédet „egy nagy faliszőnyegnek nevezi, amelyhez Katalin addig fűz öltésről öltésre hozzá, amíg meg nem elégszik azzal, hogy mindent közölt abból, amit Isten útjáról tanult”. A nagy dominikánus halálának hatodik századik évfordulóján olyan korban élünk, amelyben oly nagy szükségünk van az intézményi reformok iránti érzékére, amely az isteni igazságból, szeretetből és szeretetből fakad.

Dr. Noffke azt mondja: „A Párbeszéd első lapjain Katalin egy sor kérdést vagy kérést intéz az Atyaistenhez, amelyek mindegyike választ és megerősítést kap. Ott van Krisztusnak mint hídnak a csodálatos szimbolikus ábrázolása.

Konkrét beszélgetések folynak a megkülönböztetésről, a könnyekről (igazi és hamis lelki érzelmekről), az igazságról, az Egyház szentségi szívéről („misztikus testéről”), az isteni gondviselésről, az engedelmességről.....

Ez nem annyira olvasandó traktátus, mint inkább beszélgetés, amelybe komolyan és komolyan bele kell vágni”. +.