Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 3 olvasói szavazat alapján történt.
Szeretném ezt az írást mindazoknak a szülőknek: apáknak, anyáknak és nagyszülőknek ajánlani, akik szeretett hazánkat, az Amerikai Egyesült Államokat szolgálták. Szilárdan hiszem, hogy nagyon keveset tudok arról, hogy mit érezhetnek mindannyian.
Én magam csak azt tudom kifejezni, amit személyesen érzek, mert átéltem. Ahogy szeretett feleségem is gyakran mondta: hogyan mondhatod valakinek, akinek eltört a karja, hogy „tudom, mit érzel”, ha neked soha nem volt ilyened. És ez nagyon is igaz.
Nem tartom magam írónak, és semmiképpen sem írónak.
Kissé nehéz volt, hogy hol kezdjem. Ezért elmondom, hogy szerintem mi motivált az írásra.
Az egyik lányunk meglátogatott, és beszélgetésünk során azt mondta: „Apa, mi, a gyerekeid nem ismerünk téged. Mesélned kell magadról, mielőtt túl késő lenne”. A „NEM ISMERÜNK TÉGED” szavak úgy ütöttek meg, mint egy tonna tégla.
A „NEM ISMERÜNK TÉGED” szavak átütötték a szívemet. A szemem megduzzadt a könnyektől, és rájöttem, hogy a gyermekeink „nem ismernek engem”. Mindig is színészi szerepet játszottam, és úgy tettem, mintha az lennék, aki nem voltam.
Azt hiszem, annyi csalódást, fájdalmat, szenvedést és fájdalmat éltem át felnőtt koromban, hogy elzártam őket attól, hogy megismerjék az apjukat. Elérkezett az idő, hogy az igazi apa felálljon.