Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv a 16. századi hadtörténelem átfogó áttekintése, amelyet részletes leírásai és a hadviselés fejlődésének lenyűgöző betekintése miatt dicsérnek. A könyv kora és a digitális változatban található néhány tipográfiai hiba ellenére továbbra is értékes forrás a hadtörténészek és a rajongók számára. Néhány olvasó azonban elavultnak és időnként véleményesnek találja a stílusát, és a szélesebb stratégiai elemzés hiánya csalódást okozhat azoknak, akik szélesebb kontextust keresnek.
Előnyök:⬤ Átfogó és részletes áttekintés a 16. századi hadtörténelemről.
⬤ Magával ragadó, könnyen olvasható elbeszélés.
⬤ Értékes forrás a modern hadviselésre való áttérés megértéséhez.
⬤ Kitér az olyan kritikus katonai fejleményekre, mint a puskapor használata.
⬤ Ajánlott hadtörténészek és a történelem szerelmesei számára.
Hátrányok:⬤ Néhány tipográfiai hiba a digitális változatban.
⬤ Korszerűtlen nyelvezet és régimódi próza.
⬤ Hiányozhat a háborúk stratégiai tárgyalásainak mélysége.
⬤ Véleményes és néha háborús általánosítások a szerző részéről.
⬤ Kihagyja a fontos katonai fejleményeket olyan régiókban, mint Skandinávia és Kelet-Európa.
(10 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Sir Charles Oman's The History of the Art of War in the Sixteenth Century
Könyv tartalma:
A 16. század számos kritikus katonai fejleményről tanúskodik. A legnyilvánvalóbb a tűzerő megjelenése a csatatéren. A lőpor ekkor már több évszázados múltra tekint vissza, de továbbra is ritka és drága ostromfegyver maradt. A 16. században mindez megváltozik. Az ágyúk könnyebbek, kisebb és manőverezhetőbb kocsikra szereltek. Hirtelen a hadseregek nagy teljesítményű és hordozható ostromvonattal rendelkeztek. Néhány év alatt Európa minden vára elavulttá válik. Ráadásul az ágyúkat most először lehet hatékonyan kezelni a csatatéren. Ez végzetes véget vet a korábbi időkben népszerű nagy, nehézkes alakzatoknak, mint például a svájci pikások falanxának.
A tüzérség új ereje és hordozhatósága az erődítés radikális fejlődését kényszeríti ki. A középkori magas kőfalakat ma már nem lehet megvédeni. Ehelyett hatalmas, széles és alacsony erődítmények váltak szükségessé, amelyeket egymást átfedő tűzterek fednek. Ez az új stílus, a "trace italienne", egészen Nagy Frigyes háborúiig uralja a hadviselést. Valóban, az erősen megerősített területeken, mint például Németalföldön, az első világháborúra emlékeztető harci körülményeket találunk: sáros lövészárkokban vívott, közbeeső csaták, ahol a mesterlövészek uralják a senki földjét, és a gránát és az aknavető a választott fegyver.
A puskapor a gyalogság felfegyverzését is serkenti. Az íjászok és a pikások megfontolt keveréke lesz a csatamező parancsnokok kedvenc keveréke. Érdekes módon a puskapor segít a lovasság újjáélesztésében. A svájci pikás, a német landesknecht és az angol hosszú íjászok ellen sokáig tehetetlen lovas katona a tűzerő megjelenésével visszanyeri hatékonyságát. A tüzérség most már megtörik a korábban érinthetetlen gyalogsági alakulatokat, és sebezhetővé teszi őket a lovassági rohamra. A lovasság a pisztolyt is magáévá teszi, ami a sokkoló érték mellett tűzerőt is ad nekik. Gusztáv Adolfnak a következő évszázadban valóban jelentős erőfeszítéseket kell tennie, hogy lovasságát leszoktassa a tűzerőről és a karabélyra való túlzott támaszkodásról.
Ezek a technológiai fejlesztések a katonák részéről a professzionalizmus új szintjét követelik meg. A középkor hivatásos harcosát a 16. században a modern kor hivatásos katonája váltja fel. A nemzetállamoknak viszont állandó, hivatásos katonaságot kell fenntartaniuk. A parancsnokok növekvő elégedetlensége a zsoldoscsapatokkal szemben csak felgyorsítja ezt a nemzeti, hivatásos hadseregek felé való elmozdulást. Ez a folyamat a modern nemzetállam születésének lényeges katalizátorává válik.
