Small Sillion

Olvasói vélemények

A kritikák dicsérik a szerző azon képességét, hogy régi és kevéssé használt szavakat használ és elevenít fel, erőteljes és érzelmes költészetet alkotva, amely mélyen visszhangzik az olvasókban. A gyűjteményt szépségéért és hozzáférhetőségéért emlegetik, így mind személyes élvezetre, mind pedig oktatási segédanyagként használható.

⬤ Gyönyörűen megírt versek, amelyek érzelmeket és gondolatokat ébresztenek
⬤ Képes személyes szinten kapcsolódni az olvasókhoz
⬤ A versek hozzáférhetősége
⬤ Alkalmas a tanításra és a költői fogalmak felfedezésére.

Egyes olvasók a szerző korábbi műveit, például a „The Novice Mourner”-t kedvelhetik, ami befolyásolhatja e gyűjtemény befogadását.

(2 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Szabad versek kiadásai

Szerkesztette Jon Thompson

Joshua McKinney most minden amerikai költőnél jobban elkötelezett az eredet iránt. Az első dolgok konzervátora, a korai szótagok rajongója, akik a nyelv iránytű-rózsáján merengenek, örömöt tanácsol, és színeket hív elő egy leheletnyi levegőből. Vigasztalan köztársaságunkban a Small Sillion egy csodát jelent. Ezek a versek igazi partizánok. --Donald Revell

Joshua McKinney a legélesebb érzékű költő. A Small Sillionban a föld és az elme gondozatlan, természetesnek vett tájain szántja fel a barázdákat, hogy felfedezze „valami/szentséges valami teljesen/mindennapi” csodáját. A költő feszült figyelme a nyelv és a tanúság határán egyensúlyoz, és azzal foglalkozik, hogy a nyelv hogyan nem fér össze a tapasztalattal. McKinney költészete mindazonáltal messzebbre merészkedik, egyszerre érzéki és túlvilági: az ő lírája „tudatos, ahogy az idegáram énekelt a húsában”, amely gyengéden, kecsesen törekszik a beteljesülésre, „anélkül, hogy tudná, mi az, amire mutat”. --Elizabeth Robinson

Joshua McKinney Small Sillion című műve, amelynek minden egyes sorát a költő aprólékos füle dolgozta fényesre, megtestesült odaadás: fogadalom arra, hogy a szavak munkáját fontossá, a szavakat anyaggá tegyük azáltal, hogy a világra éles figyelemmel és gyengéd gondoskodással figyelünk. Mint Gerard Manley Hopkins egyedülálló éneke, ezek az aprólékosan megformált versek megkísérlik láthatóvá tenni a láthatatlant azáltal, hogy a szót „a csípős hang jelenségével” ruházzák fel, és a madarakkal, fákkal és az élet más, az emberi nyelven és tudaton kívüli küldötteivel való találkozások által sugallt tájakat mutatják be. Valóban találkozni a rajtunk kívül élő mássággal, és írni róla, kitartani az ilyen törekvésekben - ezek olyan tettek, amelyek hite szokatlan nyitottságból fakad, a költő „tudatában van annak, ahogy az idegáram a húsában énekelt”. Milyen gyorsan nyílik ki a hétköznapi a másra ezekben a szeretetteljes lírákban, amelyek „minden teremtményt//a lelkünk//saját testünk lelkébe//visznek”. --Brian Teare

Fényes negyedik gyűjteményében Joshua McKinney szeretetteljesre szedi a szeretet szálait. A költő a földnek - annak az egyre inkább elnéptelenedő és felszántott helynek, amelyet földnek nevezünk - köszönheti verseit, és gyengéden ábrázolja a végső kisajátításunk régióját, és valahogy otthon érezteti vele, hogy otthon van. Egyszerre gyökeres és gyökértelen, és mindig a látható vagy énekelhető közepén keresik ezek a versek „valami örömteli, valami szomorú, mint a legrégebbi hang....”. 
A Kis Sillion a zsoltárok könyve a 21. század számára. --Claudia Keelan