Smith Blue

Olvasói vélemények

A Camille Dungy által írt Smith Blue egy erőteljes és gazdagító versgyűjtemény, amely a környezetpusztítás, a veszteség és az emberi lét témáit járja körül, szépséggel és posztmodern perspektívákkal átszőve. A mű arra ösztönzi az olvasót, hogy gondolkodjon el az ökológiai és személyes pusztulással küzdő világban betöltött szerepéről, miközben történelmi tudatosságra és érzelmi mélységre hívja fel a figyelmet.

Camille Dungy egyedi szemléletű, gazdag hangvételű, zeneileg tudatos és érzelmileg hatásos költészete gyakran inspirálja az olvasót saját költészetének megírására. A gyűjtemény sikeresen egyensúlyoz a humor és a szívfájdalom között, így teremtve átélhető reflexiókat a környezeti és személyes kihívásokról. Dungy tekintélyes hangja és a forma mesteri kezelése, különösen az olyan ambiciózus darabokban, mint az „Imádság P---ért”, kiemelkedik.

Néhány olvasó számára a versek túlságosan szomorúak és nehezen érthetőek lehetnek, a témák pedig kihívást jelenthetnek. A sötét témák, beleértve az erőszakot és a halált, nem biztos, hogy minden közönség számára vonzóak.

(7 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A Smith Blue című könyvében Camille T. Dungy túlélési útmutatót kínál a modern szív számára, miközben a szerelem, a veszteség és a természet huszonegyedik századi kérdéseivel foglalkozik. Ezek a versek számtalan szemszögből vizsgálják az emberi kitartás képességét a szívfájdalom után; a szeretett hősök és tájak elvesztését; és az elszántságunkat a mindennapi küzdelmekkel szemben. Dungy a bolygón való jelenlétünk kettős természetét vizsgálja, szembeállítva az emberi lakhely által okozott pusztítást és saját sebezhetőségünket a környezetünk szeszélyes szeszélyeivel szemben. Eközben dühösen és gyengéden tárja fel azt a számtalan módot, ahogyan egyszerre teremtjük meg a katasztrófát és válunk annak áldozatává.

Ez a felemelő gyűjtemény a legintimebb átalakulásokba merül, amelyeket a folyamatosan változó személyes, kulturális és fizikai terepek okoznak, és amelyek mindegyike egyszerre tele van kiábrándulással és reménnyel. Végül Dungy bemutatja, hogy fajra vagy fajra való tekintet nélkül mindannyian összefonódunk, és az ember által okozott és a természeti csapások árnyékában élünk és szeretünk, amennyire csak tudunk.

FlightEz a levelek utáni nap, amikor a jegenyefenyők, mint ezernyi ezer inga, a fák órája, és a mókusok, téli bundájukban kövéren, órákig kuncognak, napokig csicseregnek. Itt az ideje, hogy elváljanak útjaink. Alvásom nyarába csúsztál, magányos óráimba belopództál, álmaim zenéjét etted. Megtöltötted magad az általam kínált kezelt édességgel, aztán lehunytad guruló szemed, és elloptad álmomat. Jött a reggel és én ébredtem. Eljött a reggel. Ébren, tizenkét mérföldet gyalogoltam a hat pisztolyos boltig. Útközben megláttam egy imamadarat a folyó partján. Odaszóltam neki. Nem akart kibontakozni. Hazafelé menet megöltem. Ez az ébredő hideg időszaka, amikor a bakcsók, mint ezernyi ezer metronóm, ütemet ütnek, és te, aki nyári álmomon hízva ciccegsz felém, elsétálsz. Ez a napjaink búcsújának ideje.