Something Else: Miért a Pink Floyd Ummagumma a valaha készült legjobb album?

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Something Else: Why Ummagumma By Pink Floyd Is The Greatest Album Ever Made

Könyv tartalma:

Ebben az Ummagummába való mélyreható merülésben Scott Meze egy olyan zenekart és egy olyan iparágat tár fel, amely a mindent megváltoztató prog rock peremén áll. Megmutatja, hogy az album alapvető fontosságú volt a Pink Floydon belüli fejlemények szempontjából, és felbecsülhetetlen hatással volt azon túl is.

A VÉGSŐ ÚTMUTATÓ A PINK FLOYD ELFELEDETT, MEGHATÁROZÓ KLASSZIKUSÁHOZ

Az Ummagumma a Pink Floyd pályafutásának legpolárisabb albuma, és a valaha kiadott legradikálisabb platinalemez.

1969-ben egy nagy könnyűzenei cég, a leginkább a Beatlesről ismert EMI szentesítette, és ott helyben, az Abbey Roadon vették fel. Sikeresen, popként hozták forgalomba. Az emberek megvették, játszották és élvezték.

Ma az albumnak arányaiban kevesebb barátja van, mint a megjelenése idején. Eladási teljesítményét a kompletisták légiói táplálták. Megveszik, mert ez egy Pink Floyd-album, még akkor is, ha valójában ritkán teszik fel. Ha megkérdezzük ezeket a rajongókat, hogy rangsorolják a zenekar munkáit a legjobbtól a legrosszabbig, akkor ez a lemez valahol az utolsó helyen van.

Ugyanilyen kevés tiszteletet kapsz a zenekar megmaradt tagjaitól, akik az élő lemezt színvonaltalannak, a stúdiólemezt pedig a közös produkciójuk mocsadékának tekintik. A stúdiólemezen lévő anyagból semmit sem játszottak élőben hat hónappal az album megjelenése után, és azóta sem játszott belőle élőben egyik tag sem.

Az Ummagumma nem érzi jól magát a rockpiacon, nem találsz olyan klasszikus hallgatót, aki védelmébe venné, és a peremvidék is kerüli. Ahol nem illik bele abba a narratívába, amit a kommentátorok el akarnak mesélni, ott vonakodva említik, és mindig úgy, mint egy kudarcot, amiből tanulni kell. Ahol igen, ott csak mint első kísérletet említik olyan témákra és struktúrákra, amelyeket később finomítanak és tökéletesítenek.

Pedig az Ummagumma különállóbb, kísérletezőbb és kalandosabb, mint bármelyik mainstream album. Kinyitotta az ajtókat a nyugatnémet, az elektronika, a noise és más szcénák absztrakciói előtt. Megfogalmazta azokat a többrészes klasszikus rock szviteket, gitártechnikákat és hangtereket, amelyek a Pink Floydot egy kizárólag saját magának épített műfaj uralmára vitték.

Élő lemeze az underground brit pszichedélia eddigi legjobb dokumentuma az 1967-es acid kitöréstől az 1970-es cannabis trance-ig tartó váltás során. A stúdiólemez olyan mély kreativitást mutat, amely egyszerre ágyazza be az 1969-es progrock-kísérletekbe és emeli ki az évfolyamból.

Mint zene, mint csomag, mint ötlet, mint kivitelezés, mint következmény, az Ummagumma központi szerepet játszott mindabban, ami utána következett.

A Something Else című kötetben Scott Meze egy figyelmen kívül hagyott albumot ünnepel, és lehetőséget kínál arra, hogy újra felfedezzük, mi is van pontosan azon a problémás négy oldalon a bakelitlemezen. Tágabb értelemben nem a szokásos Pink Floyd-narratívába helyezi az Ummagumma-t, hanem korának és évének narratívájába, amikor különösen a brit zenekarok nyújtották ki a kezüket, hogy a szakma határait feszegessék.

Egyetlen más popegyüttes sem jutott el olyan messzire, mint a Pink Floyd 1965 és 1969 között, nemhogy ilyen rövid idő alatt. Egyikük sem nyomult ilyen messzire, vagy próbálta ilyen határozottan felrúgni ezt az üzletágat.

Mintha még egy képkockával hátrébb lépnénk a borítóképtől, a Something Else egy teljesen új Ummagumma-t tár elénk, amely sokkal kíváncsibb és izgalmasabb, mint amire emlékszünk. Olyat, amely talán a valaha készült legnagyobb album - és minden bizonnyal a legegyedibb.