Sötétedő tükrök: Imperial Representation in Depression-Era African American Performance (Birodalmi reprezentáció a depresszió korabeli afroamerikai előadásokban)

Olvasói vélemények

A „Sötétítő tükrök: Imperial Representation In Depression-Era African American Performance” című könyvében Stephanie Leigh Batiste a depresszió korszakának afroamerikai előadóművészeinek összetettségét vizsgálja, megvizsgálva szerepüket és reprezentációjukat az imperialista diskurzusban, miközben kiemeli felhatalmazásukat és cselekvőképességüket.

Az elgondolkodtató és tudományos igényű, jól kutatott tanulmány egy alulelméletezett témát vizsgál, élénk illusztrációkat tartalmaz, és a történelmi előadásokat az identitás és a felhatalmazás tágabb témáihoz kapcsolja.

A téma egyes olvasók számára sűrű vagy ezoterikus lehet, ami potenciálisan korlátozza a szélesebb közönség számára való hozzáférhetőségét.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Darkening Mirrors: Imperial Representation in Depression-Era African American Performance

Könyv tartalma:

A Darkening Mirrors című könyvében Stephanie Leigh Batiste azt vizsgálja, hogy az afroamerikaiak hogyan vettek részt az amerikai kulturális imperializmusban a depresszió korabeli színpadi és filmszínházi előadásokban. Az otthon másodrendű állampolgárként kezelt népesség a színdarabokban, operákban, balettekben és filmekben erős, modern amerikai állampolgárként és transznacionális színészként képzelte el magát.

Számos ilyen produkció, mint például az 1938-as Haiti és a The "Swing" Mikado című sikerdarabok nagy létszámú, ismeretlen előadókból álló stábot toboroztak, és a fekete közösséget nemcsak nézőként, hanem résztvevőként is bevonták. Az egzotikum, az orientalizmus és a primitivizmus előadásai elkerülhetetlenül összekapcsolódnak a megtestesülés kérdéseivel, beleértve azt is, hogy a testek hogyan jelzik a feketeséget mint kulturális, faji és globális kategóriát. Akár westernekben, akár drámákban, táncokban, dalokban, viccekben vagy vígjátéki jelenetekben jelenítették meg az amerikai imperializmust, az afroamerikaiak olyan nemzeti identitást tartottak fenn, amely a diaszpóra hatalmát és ellenállását regisztrálta a globális színpadon.

Az ezekben az előadásokban rejlő ellentmondásokkal bátran foglalkozva Batiste megkérdőjelezi azt a leegyszerűsítő felfogást, hogy az elnyomottak nem tudnak azonosulni az elnyomó hatalmi módokkal, és nem tudják magukat felhatalmazott alanyokként megjeleníteni. A Darkening Mirrors árnyalja és mélyíti el az afroamerikai szubjektumformálás, valamint a színpadi és képernyős előadások történetét.