Stavisht

Könyv tartalma:

Amire emlékszem a Stavishtról.

A város nevét Stavishtnak írták. Oroszul ez azt jelenti, hogy tavak, mert a várost három oldalról tavak vették körül. Pontosabban tavaknak kellene neveznünk őket, nagy, széles tavaknak, amelyek hemzsegtek a finom halaktól. Voltak ott pontyok, sügérek és más halfajták, amelyek a szent szombati lakomák ízletes ételeiként szolgáltak. Soha nem fogom elfelejteni a péntek és a szombat éjszakákat.

Bár a város elég kicsi volt, mégis számos kis imaházzal és a nagy, régi, fából készült zsinagógával rendelkezett. Az iskolás fiúk megborzongtak, amikor sötét téli éjszakákon lámpással a kezükben elsétáltak mellette, mert féltek a halottaktól, akik éjjel felkelnek imádkozni.

A Makarov Kloyz és a nagy Bét Hamidrash volt az a hely, ahová az elit imádkozni járt. Ennek ellenére, ha valaki nem kapta meg az őt megilletőnek érzett tiszteletet, előfordulhatott, hogy veszekedés támadt, és még kandeláberek is repültek a szószékről a vétkesek feje felé.

Az emberek nem használtak vezetékneveket Sztávistvánban. Mindenkit az apja, nagyapja vagy felesége nevén szólítottak. Néha a szakáll színe alapján adtak becenevet. Így például két Yoelik volt, mindketten jóravaló férfiak, szárazáruüzletek tulajdonosai. Az egyiket Yoeliknek, a feketének hívták, mert szép, tekintélyes fekete szakálla volt, a másikat pedig Yoeliknek, a vörösnek, a vörös szakálla miatt. Nagyapámat Arye Meir Dinának hívták a nagyapja és a nagyanyja miatt. Anyám bátyját Fishl Moshe Józsikának hívták, anyámat pedig Shifra Moshe Józsikának. A nagybátyámat Pesah Hersh Salganiknak hívták Pesah Hersh Trayne-nek, mert a felesége neve Trayne volt.

Tisha B'Av és Ros Hodesh napján a város minden lakója eljött a sírokat meglátogatni, hogy segítséget kérjenek az élők számára. Eközben a fiúk bojtokat gyűjtöttek, amelyeket aztán a zsinagógában a Kines felolvasása közben egymáshoz dobáltak.

A grófi birtok határában állt az orosz ortodox templom. Az imaórák után a nemzsidó családok a piactérre jöttek, és bevásároltak a zsidó boltokban, amelyek két hosszú sorban álltak, és időjárás által megvert deszkákból épültek. Vasárnap piacnap volt, szinte vásár. A nem-zsidók mindent megvettek, a zsidók pedig a nem-zsidókból éltek. Általában a helyi nem-zsidók és a zsidók barátságosan kijöttek egymással.

Gyakran voltak verekedések, miután a férfiak sokat ittak a Monopolban, a whiskys bolt mellett, de az öreg városi rendőr, Szergej gyorsan békét teremtett. Szidalmazta az orosz ortodoxokat, akik kinevették, és néhányukat megverte a botjával. Aztán ismét betódulnának a zsidó vendéglőkbe, hogy igyanak és jót egyenek, és a zsidók, hála Istennek, ismét keresnének egy kis pénzt.

A heti vásárt keddenként tartották. Nem-zsidók ezrei jöttek szekereikkel, hogy kereket oldjanak és kereskedjenek. Hoznák a terményeiket, hogy eladják a zsidóknak, és megvennék a háztartási cikkeket, ruhához vagy kendőhöz való anyagot, egy nadrágot és csizmát maguknak és a gyermekeiknek.

Zsidó ünnepnapokon a parasztok a zsidó barátaiknak ajándékot hoztak a gyümölcsösükből és kertjeikből, és a folyóból zsíros halat a szombatra. Télen, karácsonykor a legnagyobb fagyban és hóban is eljöttek, hogy megáldják zsidó barátaikat, a szokás szerint búzát és árpát öntöttek rájuk, és cserébe halot kaptak.

Részlet (szerkesztve) Meir Spektor cikkéből.