Stockhausen kiszolgálja az imperializmust és más cikkek

Olvasói vélemények

A Cornelius Cardew munkásságáról szóló kritikák kritikusan elemzik a háború utáni avantgárd zenei szcénától való eltávolodását, feltárva ideológiai hajlamait, a kortárs kultúra kritikáját és kísérletező szellemét. Cardew-t olyan összetett figuraként mutatják be, aki mélyen foglalkozott a politikai ideológiákkal és a művészi kifejezésmóddal, és gyakran kihívást jelentett korának elfogadott normáival és gyakorlatával szemben.

A könyv mélyreható betekintést nyújt Cardew radikális nézeteibe és korának kulturális tájképébe. Kiemeli a kísérletezés és a társadalmi aktivizmus iránti elkötelezettségét, bemutatja az avantgárd zenéhez való innovatív hozzájárulását és a művészet árucikké válásának kritikus szemléletét. Az elemzés nagyra értékeli Cardew azon képességét, hogy megértette és artikulálta az avantgárd mozgalmon belüli ideológiai konfliktusokat.

Néhány kritika megjegyzi, hogy Cardew szélsőbaloldali ideológiája túlságosan radikálisnak vagy nehezen befogadhatónak tűnhet azok számára, akik nem ismerik a politikai kontextust. Emellett azt is állítják, hogy kritikái sűrűek és bonyolultak lehetnek, ami esetleg elidegenítheti azokat az olvasókat, akik egyszerűbb zenei és művészeti vitákat várnak.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Stockhausen Serves Imperialism and Other Articles

Könyv tartalma:

Egy hírhedt, befolyásos és radikális kritika Stockhausen és Cage avantgárd zenéjéről, Cornelius Cardew zeneszerzőtől

Az eredetileg 1974-ben megjelent Stockhausen Serves Imperialism című esszégyűjtemény az angol avantgárd zeneszerző, Cornelius Cardew marxista és osztálykritikát fogalmaz meg a háború utáni korszak két nagyra becsült zeneszerzőjéről: Karlheinz Stockhausen és John Cage.

Stockhausen egykori asszisztense és Cage egyik korai bajnoka, Cardew éles hangú szemrehányást tesz a zeneszerzőknek, munkásságuknak és ideológiai álláspontjuknak (különösen Cage megrendezett anarchizmusának és Stockhausen színházi miszticizmusának). Cardew megvizsgálja e zeneszerzők és műveik szerepét a 20. századi avantgárd fejlődésében, amely szerinte inkább az imperialista rendet erősítette, mintsem hogy a munkásosztály küzdelmeit állította volna a középpontba, vagy a burzsoá elnyomás elleni forradalmat serkentette volna.

Cardew korai művei sem kerülik el a saját vizsgálatát, a könyv tartalmazza az 1960-as és 1970-es évek eleji kanonikus műveinek kritikáit és elutasításait: Az értekezés és A nagy tanulás. Miután elhagyta az avantgárdot, Cardew a népharcnak szentelte munkásságát, és radikális politikájának szolgálatában alkotott zenét. Ez a zene többnyire népdalok osztálytudatos feldolgozásai és dallamos zongoraművek formájában jelent meg, olyan címekkel, mint "A forradalom a fő irányzat" és "Zúzzuk szét a társadalmi szerződést". Cardew egész életében fenntartotta kritikus kulturális álláspontját, később pedig elítélte David Bowie-t és a punk rockot mint fasisztákat. 1981-ben egy cserbenhagyó sofőr megölte - egyes feltételezések szerint az angol kormány MI5-je által elkövetett merénylet lehetett.

Cardew írásait két esszé egészíti ki a Scratch Orchestra munkatársai, Rod Eley és John Tilbury.