Stratégia és a második világháború: Hogyan nyerték és veszítették el a háborút?

Olvasói vélemények

A könyv közérthető bevezetést nyújt a második világháború során alkalmazott stratégiákba, elsősorban brit szemszögből. Hatékonyan foglalja össze a főbb harcoló felek stratégiáit, kiemelve a német és japán stratégiák zűrzavarát, miközben szembeállítja őket a szövetségesek összehangoltabb erőfeszítéseivel.

⬤ Informatív és jól felépített, ideális a diákok és az általános olvasók számára
⬤ hatékonyan foglalja össze a különböző stratégiákat és azok hatásait
⬤ egyértelműen eléri a szerző célját, hogy közérthető bevezető legyen.

⬤ Tankönyvi stílusban íródott, ami száraznak tűnhet
⬤ kissé kevés forrást tartalmaz
⬤ homályos következtetések, amelyek nem feltétlenül felelnek meg a tudományos követelményeknek.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Strategy and the Second World War: How the War Was Won, and Lost

Könyv tartalma:

A stratégiáról és a második világháborúról szóló tömör és közérthető beszámoló hiánypótló, és időszerű, hiszen 2021-ben lesz a háború világméretűvé válásának nyolcvanadik évfordulója. 1941-ben a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, Japán megtámadta Pearl Harbort és a távol-keleti brit érdekeltségeket, Németország pedig hadat üzent az Egyesült Államoknak.

Black nemcsak kifejezetten foglalkozik az akkori stratégiai kérdésekkel - ahogyan azok időrendben alakultak és kölcsönhatásban álltak egymással -, hanem ezeket a meghozott döntésekről szóló későbbi vitákkal is összefüggésbe hozza, feltárva azok folyamatos politikai összefüggéseit és visszhangját.

A stratégiáról szóló eddigi munkáiban - Plotting Power: Strategy in the Eighteenth Century (2017) és Military Strategy: A Global History (2020) - Black stratégiakezelése a belpolitikára, a gazdasági és ideológiai eszközökre, valamint a konfliktusokra is kiterjed. Bemutatja, hogy például a holokauszt éppúgy része volt Hitler stratégiájának, mint a kommunizmus elleni háború. Fő célja a stratégiai kultúra hangsúlyozása és a politika és a stratégia szerinte megkérdőjelezhető megkülönböztetésének összeomlása, továbbá a kontextusok dinamikus hatásának, a prioritások folyamatos jelentőségének és a szövetségi rendszerek rögzíthetetlenségének jelentőségének hangsúlyozása.

Black a második világháborút megelőző stratégiai elkötelezettség és tervezés vizsgálatával kezdi, beleértve az Appeasementet és a szovjet-német paktumot mint kulcsfontosságú stratégiai eszközöket.

Bemutatja, hogy Nagy-Britannia és Franciaország "hosszú távú háborús" stratégiája már az 1940 eleji jelentős német sikerek előtt is nehézségekbe ütközött, és megvizsgálja, hogy Franciaország eleste milyen következményekkel járt valamennyi hatalom stratégiájára nézve.

Bemutatja, hogy Németország a siker pozíciójából, de Nagy-Britanniával, az USA-val és a Szovjetunióval kapcsolatos aggodalmakkal a háta mögött hogyan tervezett új stratégiát.

Míg Japán a Kínában kialakult patthelyzet, a Szovjetunióval kapcsolatos aggodalmak és a nyugat-európai hatalmak térségbeli gyengesége miatti lehetőség miatt tette ezt. A szerző a stratégiaalkotás természetét és annak végrehajtását vizsgálja.

Black bemutatja, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államokkal ellentétben hogyan utasította el a Németország elleni megelőző támadással szembeni megelőző megközelítést.

Azt is, hogy a szövetségesek stratégiaalkotása angol-amerikai szinten hatékonyabb volt, mint a Szovjetunióval, nemcsak ideológiai és politikai okokból, hanem azért is, mert az amerikaiak és a britek jobban átlátják a globális dimenziót, részben az óceáni aggodalmak és eszközök miatt. Ebben az összefüggésben tárgyalja az Első Németország, valamint a Földközi-tengeri és a Második Front vitáit. A kombinált bombázóoffenzíva stratégiai indoklását is megvizsgálja.

Black bemutatja, hogyan változott a német és japán stratégia 1943-45-ben, ahogy a háború rosszul alakult a tengelyhatalmak számára, és megvizsgálja a másodlagos tengelyhatalmak - Olaszország, Románia, Bulgária, Bulgária, Magyarország és Finnország - által kínált stratégiai perspektívát.

Tárgyalja, hogy a háború utáni világ formálására való törekvés milyen mértékben válik egyre fontosabbá a versengő szövetséges stratégiákban, különösen 1943-tól, de még inkább 1944-től, és hogy ez hogyan játszódott le a versengő nézetekben, például Lengyelországgal kapcsolatban, valamint a szövetségesek előrenyomulásának irányában és sebességében.

Világosan bemutatja, hogy a háború - valós, látszólagos vagy elképzelt - stratégiai döntései hogyan játszottak szerepet a háború utáni politikában, különösen a hidegháborúban, de a geopolitika és a nemzetközi kapcsolatok kapcsolódó és változó témáiban is.

Black azt is tárgyalja, hogy - a háború előtt, alatt és után - az alternatív kimenetelekre - múltbeli, jelenlegi és jövőbeli - vonatkozó kontrafaktuális spekulációk hogyan bizonyultak a stratégia kialakításának elemeinek, mind a magánéletben - például Hitler Roosevelt halálára spekulált -, mind a nyilvánosságban.

Befejezésül bemutatja, hogy a stratégia nemcsak a háború lefolytatásának volt döntő eszköze, hanem ma is az marad a háború megértéséhez.,.

,.