A korai öngyilkossági kutatások egyik feltételezése, hogy a nemek teljesen különböző okokból kívánják a saját halálukat. A nőket hangsúlyos érzelmességük és spontaneitásuk áldozatainak tekintették.
A férfiak öngyilkos magatartását ezzel szemben a kedvezőtlen életkörülményekre adott racionális reakciónak tekintették. Ily módon a számos „legjobb” korosztály halálvágya egy kulturális válság jelzőjévé vált - egy rendkívül produktív válságé, amely a nemi szerepek stabilizálására törekedett. A sztereotip feltételezések korántsem tűntek el a kutatásból, és a mai napig áthatják az öngyilkossági témákat.
A szerző az osztrák öngyilkossági diskurzust elemezte az 1870 és 1970 közötti időszakban. Elemezte a tudományos és újságírói forrásokat, és arra is rákérdezett, hogy az érintettek hogyan reagáltak a nemi alapú öngyilkos szubjektivitás kínálatára.