Super Destroyers: A torpedóhajók korszakától napjaink domináns felszíni hadihajójáig

Olvasói vélemények

A könyv a torpedóromboló rombolók és a második világháború utáni hajók jól megírt és illusztrált története, de a címével és a fókuszával kapcsolatos problémákkal küzd. A recenzens úgy találja, hogy a könyv a rombolók és a torpedónaszádok szélesebb körű történetét öleli fel, mint azt a „Szuperrombolók” cím sugallja, ami csalódást okoz a második világháború utáni tárgyalásban, amely többnyire fényképes.

⬤ Jól megírt és illusztrált
⬤ a torpedónaszádok és rombolók történetének átfogó tárgyalása
⬤ a haditengerészeti szerződések és a második világháborús csaták dicséretes tárgyalása.

⬤ Félrevezető cím, amely azt sugallja, hogy a könyv a „szuper rombolókra” koncentrál, mint amennyire a könyvben szerepel
⬤ jelentős részek foglalkoznak a kevésbé fontos torpedónaszádokkal
⬤ a második világháború utáni fejezetekben minimális szöveg, amely többnyire fényképekből áll
⬤ hiányzik a feszesen megírt elbeszélés.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Super Destroyers: From the Torpedo Boat Era to the Dominant Surface Warship of Today

Könyv tartalma:

A torpedóhajók kezdeteitől fogva minden tengeri hatalom úgy látta, hogy időnként szükség van nagyobb, nagyobb teljesítményű vagy más szempontból különleges, a flottillahajókra vonatkozó korabeli normákon kívül eső konstrukciókra. A hajtóerők gyakran országonként eltérőek voltak, és az idők folyamán is váltakoztak, de az így létrejött hajók mindegyike kényelmesen „szuper rombolóként” definiálható.

A Szuperrombolók ezeknek a nem mindennapi hajóknak a története, a különleges körülmények, amelyek létrehozták őket, és a haditengerészeti hadviselésre gyakorolt hatásuk, különösen a két világháború alatt. A történet kiemelkedő pontjai közé tartozik a „rombolóvezérek” bevezetése a Nagy Háború idején, a japán „különleges típus” az 1920-as évek végén, a brit „Tribal” osztály, a német „Narvikok” és a két világháború közötti francia-olasz rivalizálás, amely a leggyorsabb szuperrombolókat hozta létre. A II.

világháború végére már csak a legnagyobb tervek tűntek megfelelőnek, így bár mennyiségben épültek, az U. S.

Gearing-osztály a kor színvonalához képest gyakorlatilag szuper rombolók voltak, és utat mutattak a jövőbe. Az utolsó fejezet azt vizsgálja, hogy 1945 után a nagy romboló lassan a mai többcélú hadihajóvá fejlődött - akár cirkálónak, rombolónak vagy fregattnak nevezik -, amely a világ haditengerészeteinek domináns felszíni harcjárművévé vált.

Bár a könyv a kivételes tervekre összpontosít, tágabb értelemben értékes áttekintést nyújt a rombolók fejlődésének egészéről, így minden hadihajó-rajongó és történész számára érdekes lehet.