Száraz és szomjas föld

Olvasói vélemények

A könyv a líbiai élet és tanítás eleven és szívhez szóló visszaemlékezése, amely a szerző kulturális, társadalmi és személyes tapasztalatait és az ott töltött időszakot örökíti meg. Sok olvasó nosztalgiáját és elismerését fejezi ki a gazdag leírások és a magával ragadó történetmesélés miatt, amelyek felelevenítik a közös emlékeket.

⬤ Élénk és részletes leírások a líbiai életről, amelyek nosztalgiát ébresztenek az olvasókban.
⬤ Jól megírt és magával ragadó memoár, amely megragadja a külföldi lét lényegét.
⬤ Történelmi kontextust és betekintést nyújt az 1970-es évek líbiai kultúrájába.
⬤ Humoros és átélhető anekdotákat kínál a tanítási tapasztalatokból.
⬤ A Líbiát jól ismerő olvasók számára is vonzó, így értékes kiegészítője lehet könyvtáraiknak.

⬤ Korlátozottan vonzó azok számára, akik nem éltek Líbiában, vagy nem ismerik a régiót.
⬤ Egyes olvasók kevésbé találhatják átélhetőnek a tapasztalatok sajátosságait, ha nem kötődnek a szerzőhöz vagy a helyszínhez.

(11 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Dry and Thirsty Land

Könyv tartalma:

A Dry and Thirsty Land (Száraz és szomjas föld) a líbiai Tripoliban eltöltött közel tizenegy évem beszámolója, amelynek során angol nyelvet tanítottam az olajipari vállalatok iskolájában. Robert R. Waldum úr a wisconsini Black River Fallsból 1958-ban alapította az iskolát egy villában Giorgimpopoliban, Tripolitól nyugatra fekvő külvárosban. Egy maroknyi tanárral és diákkal kezdte, majd egy régi iskolába költözött, amely később líbiai iskola lett, végül pedig felügyelte az 1964-ben megnyílt campus építését. Az iskola hét egyemeletes, négyszögletes szárnyból és egy kétszintes elemi épületből állt. A levegőből az összes épület együttesen úgy nézett ki, mint egy hatalmas "L" betű. A földön a campus Dél-Kaliforniában is otthonosan nézett volna ki. Minden szárnyban öt tanterem volt, mindegyik a szabadba nyílt, és fedett folyosók kötötték össze őket. Egyedül állt egy nagy tornaterem, mellette pedig egy homokos atlétikai pálya. Egy parkoló egészítette ki a komplexumot. Az egész kampuszt betontömbfal zárta körül. Az épületek külseje rendezett, tiszta és frissen halványkékre festett volt. A területen Tripoli egyik legimpozánsabb drága fűültetvénye díszelgett.

Az OCS egy tipikus amerikai állami iskola adminisztratív irányelvei szerint működött, egy szuperintendenssel, általános és középiskolai igazgatókkal, valamint egy iskolaszékkel, amely öt nagy olajtársaság képviselőiből állt: Oasis, Occidental, Amoseas, Mobil és Esso. Waldum úr irányítása alatt létrehozták a National Junior Honor Society-t, egy ifjúsági központot és egy Little League programot. Az iskolát nagylelkűen támogatták, így kevés anyagi gondja volt. Néhány év alatt Waldum úr egy apró villából egy magasan akkreditált amerikai tengerentúli iskolát csinált.

Az OCS teljes létszáma 1970-ben 1100 diák volt, az óvodától a kilencedik osztályig, két-háromszázzal kevesebb, mint az előző évben. A diákok 90%-a amerikai volt, sokan Texasból és Oklahomából érkeztek. A diákok az óvodától a kilencedik osztályig többnyire lelkesek, versenyképesek és udvariasak voltak. A televízió hiánya maximalizálta a tanulási lehetőségeket. Az egyetlen elérhető televízió a helyi csatorna volt, amelyen a Szent Korán felolvasását, a szeptember elsejei nagy ünnepség szakadatlan ismétléseit, a híreket, egy lovasbemutatót vagy egy teveversenyt lehetett nézni, mindezt arabul. A diákok a házi feladat elkészítését választották.

Ahogy teltek az évek, az olajipari vállalatok iskolájába való beiratkozás tükrözte a fogadó megyével fenntartott kapcsolatainkat. Az 1972-73-as tanév kezdetén 750 diákunk volt, K-9, ami kevesebb, mint ezer diák volt, amikor megérkeztünk. A líbiai kormány megkezdte az államosítás folyamatát, és sok családot, akik a nagy olajvállalatoknál és szolgáltató cégeknél dolgoztak, áthelyeztek más olajtermelő országokba, vagy összepakoltak és visszaküldtek az Egyesült Államokba. Ugyanezen az őszön a beiratkozás 400 diákra csökkent, az óvodától a kilencedik osztályig.

Egy évvel az 1969-es al-Fateh forradalom, a "Nagy Szeptember Első Szeptemberi Forradalom" után érkeztem Tripoliba, amikor Muammer Kadhafi egy szinte vértelen puccsal megdöntötte Idrisz királyt, Líbia örökös uralkodóját.

Nézze meg a könyvet, ha többet szeretne megtudni!