Poverty, Charity and the Image of the Poor in Rabbinic Texts from the Land of Israel
Az Izrael földjéről származó rabbinikus irodalomban a szegények nem az ajándékok és a támogatás passzív címzettjeiként, hanem önálló, saját viselkedésükért felelős szereplőkként jelennek meg. A rászorulókról való közösségi gondoskodásnak túl kellett mutatnia az alapvető szükségleteiken, az élelem, a ruházat és a menedék biztosításán; a szegények fizikai biztonsága, idejük értéke, valamint méltóságuk és önértékelésük is a jótékonyság körébe tartozott.
Ebben a monográfiában Yael Wilfand átfogó és kontextuális elemzést nyújt a szegénységről és a jótékonyságról szóló főbb rabbinikus szövegekről, amelyeket a közös korszak első öt évszázadában Izrael földjén írtak, főként a Misnáról, a Toseftáról, a Palesztinai Talmudról és a midrásimról. Bemutatja, hogy a rabbik számára a szegények nem feltétlenül számítottak kívülállónak; sőt, egyes palesztinai diákok és rabbik személyesen is tapasztalhatták a szegénységet. Wilfand azt állítja, hogy ez a társadalmi-gazdasági sokszínűség hozzájárult e rabbik gondolkodásához, akik a szegénységet ritkán tekintették a vétek következményének (ellentétben a babiloni Talmuddal).
Ez a könyv számos ellentétes álláspontot mutat be, amelyeket a palesztinai rabbik képviseltek olyan kérdésekben, mint például: Biztosítaniuk kell-e a közösségi adminisztrátoroknak, hogy a kérelmezők jogosultak legyenek az alamizsnára? A jómódú családokból származó újonnan elszegényedettek részesüljenek-e kivételes mértékű támogatásban? Jogosultak-e a szomszédos nem-zsidók a zsidó közösségi forrásokból származó gazdasági segítségre? A palesztinai rabbinikus forrásoknak mind a hegemón görög-római (később keresztény) környezet, mind a bibliai örökség kontextusában történő vizsgálatával ez a kötet az időtlen társadalmi kihívások néhány ókori megközelítésének lebilincselő bemutatását kínálja.