Az esszé három bécsi műtárgy történetét meséli el, kezdve a Die Stadt ohne Juden (1924) című némafilmtől, amelyet az első Osztrák Köztársaságban forgattak, a Die Klabriaspartie (1890) című századfordulós színházi szenzáción át egészen az 1873-as világkiállítás évéig, amelyen egy zsidó házalóról készült típusfelvétel készült.
A tárgyak csak sajátos helyi kontextusukban érthetők meg, de mégis beleszövődnek az európai tapasztalati összefüggésekbe és gondolati hagyományokba. Vizsgálata betekintést nyújt a bécsi modernizmus zsidóságának képzeletbeli világaiba, és feltárja a hitelesítés és dekonstrukció folyamatait.
Mindez film-, színház- és médiatörténeti perspektívát nyújt a zsidó modernitás kérdéseihez és az autenticitás még mindig konjunktúrában lévő fogalmának dimenzióihoz.