Holiness, Ethics and Ritual in Leviticus
Ebben a könyvben Trevaskis amellett érvel, hogy a Mózes harmadik könyvében a szentségnek mindig van etikai dimenziója, és nem egyszerűen kultikus kategória. Ezzel eltér attól a szokásos nézettől, amely szerint a 3Mózes 1-16-ban (P) a szentség nagyrészt kultikus fogalom.
A bibliatudósok a rituális szövegeket általában gyakorlati útmutatásként vagy előírásnak olvasták, és a rituálék teológiai jelentőségét máshonnan következtették ki. Például az "égőáldozat" teológiai értelmezését inkább az elbeszélésekben való használatából (pl. 1Móz 8,20; 22,13), mint a Leviticus 1-ben szereplő jogi előírásaiból vezették le.
Trevaskis azonban amellett érvel, hogy a Leviticus néhány rituális szövegében létezik egy implicit szentelési parancs, amely több mint puszta rituális előírás. A rituálék szimbolikus dimenzióiban rejlik a teológiai jelentőség. Ennek az érvelésnek az alátámasztására exegetikai tanulmányokat végez az "égőáldozatról" (3Móz 1), a "tisztasági előírásokról" (3Móz 11_15), valamint a papok és az áldozati állatok fizikai megjelenéséről (3Móz 21-22).
Ezek a tanulmányok olyan módszertani keretek között zajlanak, amelyek elkerülik a szeszélyes szimbolikus értelmezéseket. Trevaskis kognitív nyelvészeti meglátásokra támaszkodik, hogy felismerje, mikor utalhat egy szöveg a Pentateuchuson belül más szövegekre (különösen az 1Mózes 1-3-ra), és figyelmet fordít arra, hogy a jogalkotó milyen retorikai eszközöket használ (pl. "retorikai progresszió").
Mivel a Leviticus 17-26-ban (H) szereplő "szentnek lenni" parancsolat csak azt teszi egyértelművé, amit a P a Leviticus 1-16-ban implicit módon hagy, ez a tanulmány fontos következményekkel jár a Leviticus kompozíciós történetére nézve. Sokkal kevésbé válik egyértelművé, hogy a H etikai szentségszemlélete a P prófétai kritikájából fejlődött ki (ahogyan például Milgrom és Knohl állítja).