Szépség az arab kultúrában

Olvasói vélemények

A könyv a modernitás előtti arab kultúrában a szépség témáját vizsgálja a legkülönfélébb forrásokból merítve. A szerző megközelítése egyszerre informatív és provokatív, jelentősen hozzájárul az iszlám esztétika megértéséhez. Mind az általános olvasók, mind a terület szakemberei számára betekintést nyújt. Ugyanakkor felmerül néhány kritika az arab kultúra esztétikai elméletének hiányával és a könyv kompendium jellegével kapcsolatban, ami esetleges leegyszerűsítésekhez és következetlenségekhez vezethet.

⬤ Informatív és provokatív megközelítés egy gazdag, ám kevéssé kutatott témához.
⬤ Az eredeti arab források széles skálája, amely a modernitás előtti arab-iszlám hagyomány szépségéről nyújt átfogó képet.
⬤ A tömör és érthető stílus az általános olvasók számára is hozzáférhetővé teszi a szöveget, ugyanakkor a diákok és a tudósok számára is hasznos.
⬤ Kiemeli a kulturális kontextust, és fontos kérdéseket vet fel az arab kultúra szépségével kapcsolatban.

⬤ Az arab kultúra fejlett esztétikai elméletének hiánya olyan átfogó kezelést eredményez, amely túlságosan leegyszerűsítheti az összetett kérdéseket.
⬤ Néhány kritika az egyes példákkal kapcsolatban, valamint a mélység hiánya bizonyos területeken (pl. a jelentős alakok és fogalmak minimális tárgyalása).
⬤ Következetlenségek, különösen a nyugati esztétikával való összehasonlításokban.
⬤ A monokróm illusztrációk és a szelektív hivatkozások csalódást okozhatnak egyes olvasóknak.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Beauty in Arabic Culture

Könyv tartalma:

Az arab iszlám gondolkodás lehetővé tette a szépség autonóm, az erkölcsi vagy vallási kritériumoktól független normáinak kialakítását. A művészi alkotást az isteni sémától elkülönülten tekintették, és mentes volt a metafizikai asszociációktól.

A szépségnek azonban jelentős helye volt a vallásos gondolkodásban. Az arab-muszlim hagyomány az univerzum Koránban hangsúlyozott szépségét és magának a Korán-szövegnek az irodalmi fölényét az isteni kéz meggyőző bizonyítékának tekinti. A görög gondolkodás hatására a filozófusok, szúfik és teológusok a szépség-szerelem kapcsolatával mint a világegyetem mozgásának alapvető tényezőjével foglalkoztak. A szúfi istentisztelet alapja az Isten szépsége iránti szenvedély, amely az emberi képmásban nyilvánul meg.

Miután az arab hódítók hatalmas birodalmat hoztak létre a nagy ősi civilizációk területén, e kultúrák örököseinek tekintették magukat, és ennek megfelelően a művészetek nagy mecénásaiként léptek fel. A művészetek szponzorálását, amely ragyogást kölcsönzött az uralkodóknak, a keresztény ellenfelekkel szemben a muszlim közösség imázsának előnyösnek tekintették.

A költészet, a kalligráfia, a zene, az építészet és a díszítőművészet virágzott ebben a támogatási rendszerben. Maga a muszlim ortodoxia, amely a Próféta költőkkel szembeni távolságtartásán alapult, hagyta, hogy a művészet a profán útjára lépjen. A szufi költők az erotikus és bacchikus költészet szókincsét vették át Isten megszólítására, a kézművesek pedig ugyanazt az építészeti és dekoratív nyelvezetet alkalmazták mind a vallási, mind a profán műemlékekre. A zenében a virtuozitást inkább az ördögi, mint az isteni ihletettséggel hozták összefüggésbe. A zene, a költészet és a bor ugyanahhoz a hedonista élményhez tartozott.

Doris Behrens-Abouseif könyve a klasszikus és a posztklasszikus arab kultúrában a 15. századig terjedő időszakban a szépségről alkotott fogalmakról nyújt átfogó képet, a filozófia, a teológia, a misztika, a költészet és az irodalomkritika arab szövegeire, valamint történetírói forrásokra és az Ezeregyéjszaka meséire támaszkodva. Behrens-Abouseif megvilágítja, hogy a szépséget milyen módon mérték a befogadóban kiváltott élvezet mértékével, amely hozzáállás mind keleten, mind nyugaton megelőlegezi a modernitást.