Színpszichológia és színterápia

Olvasói vélemények

A kritikák szerint Faber Birren színpszichológiáról szóló könyve alapmű, amely értékes történelmi és tudományos betekintést nyújt a színek pszichológiára és fiziológiára gyakorolt hatásába. Míg sok olvasó informatívnak és a terület klasszikusának tartja, néhányan kritizálják, hogy elavult, és nem felel meg a gyakorlati alkalmazásokkal kapcsolatos elvárásaiknak.

⬤ Úttörő tanulmány a színek pszichológiára és fiziológiára gyakorolt hatásáról
⬤ rendkívül olvasmányos és informatív
⬤ a színtudomány klasszikusa
⬤ jó történelmi kontextus
⬤ értékes a tervezők és a színterápiát tanulmányozók számára.

⬤ Egyesek szerint elavult és értelmetlen
⬤ hiányoznak belőle a gyakorlati alkalmazások és a modern kutatások
⬤ talán nem felel meg a művészi felhasználással kapcsolatos elvárásoknak
⬤ egyesek által helytelennek tartott utalásokat tartalmaz (pl. a „négerek” említése és a nők elavult szerepe)
⬤ úgy vélik, hogy túlságosan a miszticizmusra összpontosít, nem pedig a tudományos bizonyítékokra.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Color Psychology And Color Therapy

Könyv tartalma:

Faber Birren amerikai író életét a színeknek és azok emberi életre gyakorolt hatásának szentelte. Miután mintegy 25 írást írt a témában, nyugodtan mondhatjuk, hogy munkásságát világszerte nagyra tartják a színszakértők és pszichológusok. Birren munkássága nagy hangsúlyt fektet arra, hogy összekapcsolja, hogyan érzékeli az ember a színeket, és hogyan reagál rá. Azt írja: "Jó illatú színek a rózsaszín, a lila, az orchidea, a hűvös zöld, az aquakék". Birren több orvos, tudós és orvos, elsősorban Felix Deutsch német pszichoanalitikus és orvos munkásságát vizsgálja, akinek eredményei nemcsak az orvosi gyakorlatra vetnek fontos fényt a színekre való utalásokkal, hanem a színek egész pszichológiájára. Birren azt állítja, hogy ha valaki a melegebb színeket, például a vörös és a narancs árnyalatait kedveli, akkor valószínűleg jobban odafigyel a szociális környezetére. Ő ezeket "meleg színdomináns alanyoknak" nevezi. Másrészt, akik a hűvösebb színeket kedvelik, mint például a kék és a zöld, általában a "hideg színdomináns alanyok" kategóriájába tartoznak, és felismerhető, hogy kihívást jelent számukra az új környezethez és helyzetekhez való alkalmazkodás". Azáltal, hogy az embereket külön kategóriákba osztja színpreferenciáik alapján, Birren úgy találja, hogy jobban meg tudja érteni a személyiségüket és jellemzőiket.

Az egyik kísérlet, amelyet Birren Kurt Goldstein jóvoltából vizsgál szövegében, egy fekete fal előtt álló alanyra vonatkozik, aki csukott szemmel és kinyújtott karral áll egy fekete fal előtt, hogy megérintse az előtte lévő falat. Amikor az alanyra meleg szín, például a vörös szín hat, a karjai eltávolodnak egymástól, míg amikor egy hűvösebb szín, például a zöld vagy a kék szín hatása alatt áll, az alany - bár a reakció finom - közelebb hozza egymáshoz a karjait. Ezt a kísérletet, bármennyire is egyszerű, lenyűgözőnek találom, mert rávilágít arra, hogy a színek milyen erős hatással vannak az elménkre és a testünkre. Amellett, hogy a színpszichológia alkalmazásával megkülönbözteti az emberek jellemének különbségeit, Birren kitér arra is, hogy a színek milyen hatással lehetnek a mentális betegekre. Ez a rész volt a legérdekesebb, és egy sor összetett kísérletet tartalmazott, például annak felfedezését, hogy mely neurológiai rendellenességek milyen színekhez kapcsolódnak. Hans Huber munkája jóvoltából bebizonyosodott, hogy a mániás tendenciákban szenvedő betegek a vér és a harag szimbólumának számító vörös színt részesítik előnyben. A hisztérikus betegek érzékenyebbek voltak a zöldre, "talán menekülésként", a paranoid alanyokhoz kapcsolódó színnek a barnát találták, a skizofrének pedig a sárgára érzékenyek. Birren azt állítja, hogy az "ideges (neurotikus) és mentális (pszichotikus) zavarokkal küzdő személyekre nagy hatással van a szín, és érzékenyek rá".

Ezért a szín sokkal jelentősebbé válik számukra, és teljesen másképp hat rájuk, mint az ilyen neurológiai zavarokkal nem rendelkezőkre. A 12. fejezet "Neurotikusok és pszichotikusok" a legmeggyőzőbb a szövegben, mivel a disszertációm témájához kapcsolódik. Miután nehezen találtam a kutatási témámra jellemző szövegeket, ez a szöveg és annak tartalma örvendetes felfedezésként ért, és a további kutatásaim során is hivatkozni fogok Birren munkájára.