Szörnyű fehér emberek: Gender, Genre, and Television's Precarious Whiteness

Olvasói vélemények

A könyv a médiában és a szórakoztatóiparban tapasztalható rendszerszintű elfogultság kritikus kérdésével foglalkozik, és vitákat indít a társadalomra gyakorolt hatásáról. Míg egyes olvasók értékelik a tudatosság növelésében rejlő lehetőségeket, mások hevesen kritizálják, hogy mérgező és káros.

Rávilágít a médiában tapasztalható rendszerszintű elfogultságról szóló nyílt viták szükségességére. Felismeri, hogy a média a társadalmi reflexió erőteljes eszköze. Néhány olvasó éleslátónak és időszerűnek találja.

Kritizálják, hogy mérgező és romboló, egyesek szerint ártatlan csoportokat démonizál. Néhány olvasó rendkívüli elégedetlenségének adott hangot, és értéktelennek nevezte.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Horrible White People: Gender, Genre, and Television's Precarious Whiteness

Könyv tartalma:

Vizsgálja azokat a komor televíziós vígjátékokat, amelyek a fehér baloldal saját szorongásával és szenvedésével kapcsolatos megszállottságát illusztrálják

Ugyanabban az időben, amikor a Donald Trumphoz hasonló jobboldali politikai alakokat megválasztották, és az olyan reakciós társadalmi-gazdasági politikákat, mint a Brexit, megszavazták, a fehér törékenység komikusan sivár ábrázolásai terjedtek el a televízió képernyőjén. A fiatal, középosztálybeli, liberális fehér emberek megaláztatását bemutató amerikai és brit műsorok - mint például a Broad City, a Casual, a You're the Worst, a Catastrophe, a Fleabag és a Transparent - a 2010-es években széles körben elterjedtek, és nagy népszerűségnek örvendtek. Taylor Nygaard és Jorie Lagerwey nyomon követik, hogy a fehér baloldalnak ezek a saját szorongásuk és szenvedésük megszállottjainak műsorai hogyan válnak bűnrészessé a szélsőjobboldal felemelkedésében és fenntartásában - különösen a strukturális fehér felsőbbrendűség mozgósításában, reprezentálásában és fenntartásában a televízióban.

Nygaard és Lagerwey a sötét televíziós vígjátékok ciklusát vizsgálja, amelyek középpontjában a „szörnyű fehér emberek” állnak, azáltal, hogy olyan hasonló, színes bőrű alkotóktól és szereplőgárdától származó előkelő vígjátékokkal állítja őket beszélgetésbe, mint az Insecure, az Atlanta, a Dear White People és a Master of None. Elemzésükön keresztül bemutatják, hogy ezek a nem fehér-központú sorozatok hogyan tárgyalják a presztízs-televízióban uralkodó fehérség-esztétikát, és hogyan lépnek fel a fehér szenvedés középpontba állítása ellen a kulturális válság idején.

Nygaard és Lagerwey könyve a médiaelemzés és a feminista kultúratudományok szemüvegén keresztül új utakat nyit a kortárs televíziós fogyasztás - és e „szörnyű fehér emberek” műsorok politikai, kulturális és társadalmi visszahatásainak - képernyőn belüli és kívüli vizsgálatára.