Terrible Beauty: The Violent Aesthetic and Twentieth-Century Literature
Ha a művészet az értelmetlen dolgok értelmezésére tett ajánlatunk, aligha van termékenyebb alkotói talaj, mint a huszadik századé.
Az első világháború lövészárokköltészetétől és Primo Levi és Elie Wiesel holokauszt-emlékirataitól kezdve Dél-Ázsia posztkoloniális regényein át a dél-afrikai Market Theater apartheid-ellenes darabjaiig az írók összekötötték a szépséget és a borzalmat. A "trauma évszázada" egyszerre hozott létre politikai erőszakkal telített és az esztétikai ábrázolás etikája által bonyolított írásokat.
A műfajokon és a világ különböző tájain átívelő Szörnyű szépség a huszadik század nagy irodalmában az empátia és a gonosz esztétikai megbékélésének útját rajzolja meg. Az "erőszakos esztétika" - egy kategória, amelyet a szerző Platónig és Nietzschéig vezet vissza - nemcsak magában a pusztításban, hanem annak ábrázolásában is örömét leli az emberekben. Olvasóként az atrocitás iránti rajongás és a tanúságtétel etikai kötelessége között ingadozunk.
Marian Eide, aki amellett érvel, hogy az irodalom magával ragadó élménye különösen elősegíti az etikai szemlélődést, ennek az alkotói feszültségnek az esztétikai erejét és etikai célját kutatja. Azáltal, hogy az olvasót bűnrészesnek - egyszerre érintett szemtanúnak és elragadtatott kukkolónak - nevezi, a Szörnyű szépség új megvilágításba helyezi az erőszak, az irodalom és a művészet erkölcsi terhei közötti kapcsolatot.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)