Értékelés:

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Wordplanting
Kendel Hippolyte költészete könnyedén, bátran mozog a közéleti szerepvállalás és a háziasság intimitásai között. Ezt a mozgást hangjának jellegzetes hangjai és ritmusai kötik össze, és bár néhány versnek meg van nevezve a címzettje, néhány pedig önmagának szól, mindegyik implicit párbeszédbe vonja be az olvasót.
Az ő művészete a hang, a hosszú, hajlékony vonal ritmusa, a forma, amely néha nem formának álcázza magát, a görbe kosár szépsége. Azt akarja, hogy a vers inkább magába vonzzon minket, mintsem kívül tartson minket az ügyességére való rácsodálkozásban - és az ügyesség és a mesterség az, amit a versei bőségesen megmutatnak. Az ő látásmódja térben és időben mérhetetlenül kiterjed, de a lépték mindig az emberi test, az emberi elme.
A kihívás abban rejlik, ahogyan versei a csalódott álmok karibi világának rettentő valóságával foglalkoznak, a globalizáció álarca mögé bújó új gazdasági és kulturális imperializmus által eltiport szuverenitással, azzal, hogy "egy reggel felébredünk, és a Karib-tenger eltűnik", a folyamatos környezetpusztulással. A kérdésfeltevés abból fakad, hogy befelé tekintve elgondolkodunk azon, hogy miért történt mindez, milyen látásmódbeli kudarcok, milyen üres szlogenek, milyen becstelenségek, arrogancia és a kölcsönös tisztelet hiánya vezetett a vereségekhez, hogy "Babilon folyói hányattatássá torlódjanak...".
A vigaszt mind az otthoni apró, szeretetteljes kedvesség - a kávéfőzés, az ágyazás rituáléi -, mind a visszavonulás elutasítása, a pillanatra való tekintés, amikor kovakő és vas "a szikra forró, fényes pillanatává lobbanhat". Ez Kendel Hippolyte hetedik verseskötete.
A korábbi munkáiban fellelhető hatalmas erősséghez a sürgősség, a kifutó idő új érzése járul. Egyszerűen a karibi költők legjobbjai közé tartozik, akik nemzetközi hírnevet érdemelnek.