Szovjet partizán 1941-44

Olvasói vélemények

A könyv részletes áttekintést nyújt a szovjet partizánokról a második világháború alatt, jó háttérinformációkkal, illusztrációkkal és adatokkal. Ugyanakkor kritika érte, hogy hiányzik belőle a politikai semlegesség, és hogy túlságosan egyes partizáncsoportokra összpontosít, ahelyett, hogy szélesebb perspektívát kínálna.

⬤ Jól megalapozott háttérinformációk
⬤ remek illusztrációk és grafikák
⬤ hasznos reenactoroknak, modellezőknek, játékosoknak
⬤ jó bevezető ismeretekhez a témában
⬤ összességében informatív.

⬤ A politikai semlegesség érzékelhető hiánya
⬤ a partizánok által elkövetett háborús bűnök alkalmi elfogadása
⬤ túlságosan szűken összpontosít egyes csoportokra az átfogó szemlélet helyett
⬤ egyesek szerint túlságosan leegyszerűsítő vagy egy középiskolai történelemkönyvhöz hasonló.

(14 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Soviet Partisan 1941-44

Könyv tartalma:

A Barbarossa kezdetétől fogva nagyszámú szovjet csapatot és civilt zártak a náci német vonalak mögé a Sztálin által Nagy Honvédő Háborúnak nevezett háborúban. Nyugaton ezt a második világháború orosz-német részeként ismerjük, de sok partizán számára ez a háború élet-halál harcként kezdődött, egyszerűen a túlélésért.

A Szovjetunióban 1941 és 1944 között zajló partizánháború az 1945 utáni évtizedekben jelentős politikai manipuláció tárgyát képezte. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy egy olyan ország képét kellett sugallni, amely egységesen állt Sztálin és a kommunista rezsim mögött, holott az igazság ennél sokkal összetettebb volt. A Barbarossa hadművelet első hetei rávilágítottak a Szovjet Birodalom egységének hiányára, mivel nacionalista és antikommunista csoportok alakultak a nyugati tartományokban, például Belorussziában, Galíciában, Bukovinában, Ukrajnában és a balti államokban, Lettországban, Litvániában és Észtországban. Következésképpen a Szovjetunió túlélése szempontjából létfontosságú volt, hogy az ilyen csoportokkal helyben szembeszálljanak, és hogy Moszkva tekintélyét fenntartsák az úgynevezett megszállt területeken.

1941 nyarán az 1930-as évek óta szunnyadó terveket élesztettek fel a partizánháborúnak a megszálló erők vonalai mögötti folytatására. A tervek célja az volt, hogy a megszállók életét a lehető legnehezebbé tegyék szabotázsakciókkal, a frontvonalból csapatok kivonásával az egyre hosszabbodó utánpótlási vonalak biztonságának biztosítása érdekében, a kollaboránsok megtorló akciókkal való elrettentésével, de legfőképpen a szovjet hatalom fizikai jelenlétének fenntartásával.

A szovjet partizán kifejezés a legkülönbözőbb harcos típusokat foglalja magában, a magasan képzett, jól felfegyverzett és motivált NKVD önkéntesektől kezdve az életéért küzdő, kevés képzettséggel, tapasztalattal és fegyverrel rendelkező egyszerű civil menekültig. E két csoport között helyezkednek el a Vörös Hadsereg embereinek elszigetelt alakulatai, akiket a tengelyhatalmak 1941-es inváziójának gyorsasága szakított el az egységeiktől, a helyi kommunista párt egy-egy karizmatikus helyi tisztviselője köré csoportosuló ad hoc helyi alakulatai, vagy egyszerűen hazafias orosz civilek, akik vissza akartak vágni. Az egyik gyakran figyelmen kívül hagyott csoport a zsidó partizáncsapatok, akik az erdőkben és mocsarakban kerestek menedéket az Einsatzgruppen csápjai és a Harmadik Birodalom etnikai tisztogatási politikája elől. 1942-43 folyamán ezek és más csoportok a Partizánmozgalom Központi Parancsnokságának (CHQPM) ellenőrzése alá kerültek. A partizánhadviselés természete azonban még mindig megkövetelte, hogy az egyén önállóan gondolkodjon, és a parancs betűjét a helyi körülményekhez igazítsa, következésképpen sokkal inkább az egyéni harcosok harca maradt, szemben a hadsereg és a hadsereg közötti arctalan tömegháborúval.