Sztálin bosszúja: A végső igazság az oroszok második világháború utáni erőszakos visszatéréséről

Olvasói vélemények

Nyikolaj Tolsztoj Sztálin bosszúja a kozákok második világháború utáni kényszertelepítését vizsgálja, elemezve e történelmi esemény erkölcsi és jogi következményeit. A könyv amellett érvel, hogy a hazatelepítés háborús bűntettnek minősült, és rávilágít a brit hatóságok tetteire, akik tudatosan sokakat halálra vagy szenvedésre ítéltek Sztálin alatt.

A könyvet dicsérik alapos kutatásaiért és lebilincselő elbeszélésmódjáért, amely egy nagyrészt ismeretlen történelmi atrocitást tár fel. A szerző szovjet archívumokhoz való hozzáférése lehetővé teszi az események részletes dokumentálását és elemzését, így a könyv fontos hozzájárulás a történelmi irodalomhoz. A recenzensek nagyra értékelik, hogy Tolsztoj milyen világosan mutatja be a háborús bűnökkel kapcsolatos összetett jogi és erkölcsi érveket.

Egyes olvasók a súlyos történelmi részleteket és a jogi elemzést ijesztőnek vagy túlságosan bonyolultnak találhatják. Arra is utalnak, hogy a könyv mélységének teljes megértéséhez szükség lehet a hidegháború és a nemzetközi jog kontextusának előzetes ismeretére.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Stalin's Vengeance: The Final Truth about the Forced Return of Russians After World War II

Könyv tartalma:

1945 májusában, amikor a második világháború a végéhez közeledett Európában, mintegy 30 000 orosz kozák megadta magát a brit erőknek Ausztriában, abban a hiszemben, hogy megmenekülnek a Szovjetunióba való repatriálástól. A szovjet állampolgárok sorsát a szövetséges vezetők által néhány hónappal korábban aláírt jaltai megállapodás pecsételte meg.

Azóta is rejtély övezi Nagy-Britannia azon döntését, hogy a Sztálinnak visszaszállítottak között jelentős számú fehérorosz is szerepel, akik az 1917-es orosz forradalom után elmenekültek hazájukból, és különböző európai országokban találtak menedéket. Ők soha nem voltak szovjet állampolgárok, és nem lett volna szabad átadni őket. Néhányan közülük kiemelkedő cári tábornokok voltak, akiknek átadásához a szovjetek különösen ragaszkodtak.

Charles Keightley tábornok, az illetékes brit tiszt eltitkolta a fehéroroszok jelenlétét felettesei elől, akik ismételten kiadták azt a parancsot, hogy csak szovjet állampolgárokat szabad átadni, és akkor is csak akkor, ha azok nem tanúsítanak ellenállást. Egymást követő alattomos lépésekkel Keightley titokban átadta a vezető kozák parancsnokokat a szovjeteknek, miközben páratlanul brutális erővel kozák férfiak, nők és gyermekek ezreit szolgáltatta ki szörnyű sorsra.

Különösen baljós szerep jutott a későbbi brit miniszterelnöknek, Harold Macmillannek, akinek a saját cselszövéseit itt alaposan megvizsgálják. Miután 1986-ban megjelent gróf Nyikolaj Tolsztoj utolsó könyve a témában, a brit kormány elzárkózott, három évvel később pedig egy angol bíróság 1 500 000 dolláros ítéletet hozott ellene, mert állítólag rágalmazta a végzetes parancsokat kiadó brit vezérkari főnököt. Azóta azonban Tolsztoj gróf fokozatosan megsemmisítő mennyiségű, eddig feltáratlan bizonyítékot szerzett, amelyek kitöltik a tragikus történet fennmaradt hézagait.

Az anyag nagy része régóta titkosított szovjet archívumokból származik, amelyekhez Tolsztoj a néhai orosz elnök, Borisz Jelcin külön rendelete alapján kapott hozzáférést. Most először derül fény arra, hogy mi is történt valójában e sötét események során.