Értékelés:
A könyv mélyrehatóan elemzi a Vörös Hadsereg második világháború előtti állapotát, megkérdőjelezve az 1937 előtti fejlett képességeinek mítoszát. Reese megvizsgálja a hadsereg megalakulását, kiképzését és azokat a társadalmi-politikai tényezőket, amelyek hozzájárultak a gyengeségeihez, külön kiemelve olyan kérdéseket, mint a kiképzés hiánya, a gyors terjeszkedés és a társadalmi viszonyok miatt a katonák alacsony morálja.
Előnyök:A könyv jól kutatott, számos orosz nyelvű forrásból merít. Értékes betekintést nyújt a Vörös Hadsereg társadalmi-politikai hátterébe, felépítésébe, valamint a gyors terjeszkedésnek a kiképzésre és a teljesítményre gyakorolt hatásaiba. A szerző hatékonyan cáfolja a tisztogatásokról szóló mítoszokat, és árnyaltan mutatja be a hadsereg gyenge teljesítményéhez vezető tényezőket a második világháború korai szakaszában. Az írás tényszerű és kutatásokon alapuló.
Hátrányok:Az írásmódot száraznak és a lebilincselő elbeszélésmód hiányának írják le, ami egyes olvasókat elriaszthat. A kiképzésre és toborzásra való összpontosítás miatt a könyv kissé sűrű, és potenciális kihívást jelenthet azok számára, akik nem érdeklődnek mélyen a hadtörténelem iránt. Egyes olvasók úgy találhatják, hogy a tények bemutatásából hiányzik a brit történészek műveiben tapasztalható lendület és olvasói elkötelezettség.
(4 olvasói vélemény alapján)
Stalin's Reluctant Soldier: A Social History of the Red Army, 1925-1941
Joszif Sztálin vaskalapos uralma alatt a szovjet állam olyan hadsereget próbált létrehozni, amely egyszerre lesz a proletárhatalom fényes példája és a fasiszta agresszióval szembeni elrettenthetetlen elrettentő erő. A valóságban, fedezi fel Roger Reese, Sztálin nagyszabású katonai kísérlete mindkét szempontból csúfos kudarcot vallott, mielőtt végül a háború olvasztótégelyében megmentették volna.
Reese nagyban bővíti a Vörös Hadsereg 1930-as évekbeli fejlődésének és a II. világháború elején bekövetkezett majdnem megtizedelésének megértését. A hagyományos nézetekkel ellentétben azzal érvel, hogy a sztálini állam nagyrészt kudarcot vallott abban a kísérletében, hogy a katonai szolgálatot a polgárok, különösen a parasztság indoktrinálásának eszközeként használja fel. 1928 után a rezsim újoncai egyre inkább kiábrándultak Sztálin szocialista vállalkozásából - elsősorban a kollektivizálás és a dekulakizáció okozta elkeserítő változások miatt. Ezek a vonakodó katonák tulajdonképpen hátat fordítottak mind a hadseregnek, mind a kommunista pártvezetésnek, amelyek közül egyik sem nyerte vissza hitelességét a második világháború utánig.
A katonák elidegenedése és ellenségessége - mutatja be Reese - a legvilágosabban a tisztek és a paraszt újoncok közötti, a hadsereg 1930-as évekbeli kaotikus terjeszkedését követő, rendkívül ingatag feszültségekben nyilvánult meg. Ezek a feszültségek és számos belső konfliktus nagymértékben aláásta a rezsim azon törekvését, hogy jól képzett, összetartó és politikailag indoktrinált hadsereget hozzon létre. Ezen ideál helyett a rezsim egy szétszórt és hatástalan harci erővel botladozott, amelyet elavult doktrínák irányítottak, és amelyet egy fejletlen tisztikar vezetett. Mindezek az elemek különösen sebezhetővé tették a Szovjetuniót az 1941-es pusztító katonai katasztrófákkal szemben.
Reese eközben meggyőzően eloszlat számos mítoszt. Bemutatja például, hogy a Vörös Hadsereg megalázó vereségeit a háború elején nem Sztálin 1930-as évekbeli véres tisztogatásai, sem pedig a német katonai és gazdasági fölény okozta, ahogy azt sokan még mindig hiszik. Sztálin, állítja Reese, csak egyike volt a sok kulcsfontosságú befolyásoló tényezőnek a szovjetek szervezetlen erőfeszítései közül, hogy hatékony harci erőt állítsanak fel. És bár a Vörös Hadsereg technikailag valóban fölényben volt a Wehrmachtnál, a németek sokkal jobban használták ki erőiket stratégiai és taktikai szempontból, hogy legyőzzék a rosszul vezetett szovjeteket.
Reese tanulmánya egy önmagával háborúban álló hadsereg lenyűgöző portréja, amely megvilágítja a katonák, tisztek és civilek mindennapi életét, és örökre megváltoztatja azt a szemléletet, ahogyan a politikai indítékok és a katonai szükségletek kapcsolatát vizsgáljuk a korai szovjet államban.
