Landscape Urbanism and Green Infrastructure
Ez a kötet a tájurbanizmus elméletének alkalmazhatóságát vizsgálja a kortárs tájépítészeti gyakorlatban azáltal, hogy az épített környezet ökológiáját és építészetét egyesíti. A zöld infrastruktúra részvételi tervezésével és a természetalapú megoldások alkalmazásával a városi kihívások kezelésére a tájurbanizmus a természeti és a városi rendszerek közötti kritikus kapcsolatok újbóli megteremtésére törekszik.
A tájépítészetben jelenleg zajló fejlesztések fényében a cél egy olyan táj felé történő paradigmaváltás, amely helyreállítja és rehabilitálja a városi ökoszisztémákat. Kilenc írás az élhető és ellenálló városok tervezésének számos sikeres esetét vizsgálja különböző földrajzi kontextusokban, az Amerikai Egyesült Államoktól Ausztrálián és Japánon át több európai városig, Olaszországban, Portugáliában, Észtországban és Görögországban. Míg egyes fejezetek a városok és a természet közötti összefüggések konceptualizálására tesznek kísérletet, addig mások egyértelműen empirikus jellegűek.
Az olyan törekvések, mint a helophytás dísznövények használata a csapadékvíz-elvezetés csökkentésére és kezelésére szolgáló biorétegekben, egy rosszul megépített városi vízfolyás helyreállítása vagy a zöld csapadékvíz-infrastruktúra helyének optimalizálására irányuló részvételi megközelítések, valamint a környezeti igazságosság kérdésének vizsgálata, azaz a közterületek egyenlő elérhetőségének és hozzáférhetőségének vizsgálata egyértelművé teszi ezeket az innovációkat. Így ez a kötet hozzájárul az ENSZ fenntartható városok célkitűzéséhez.
