Tánc a polippal: Emlékirat egy bűntényről

Olvasói vélemények

A memoár Debora Harding megrázó élményeit tárja fel, részletezve traumatikus neveltetését, amelyben bántalmazó anyja és egy tizennégy éves korában történt elrablása is szerepet játszott. A trauma, az ellenállóképesség és a gyógyulásra való törekvés mély érzelmekkel teli útját mutatja be, maradandó hatást hagyva az olvasókban.

A könyvet dicsérik mélyen megindító és lebilincselő történetmesélése miatt, amely egyedülálló egyensúlyt teremt a súlyos témák és a könnyed pillanatok között. Az olvasók nagyra értékelik a szerző őszinteségét és bátorságát, amellyel megosztja tapasztalatait, kiemelve a rugalmasságot és a trauma leküzdésének összetettségét. Az elbeszélés érzelmes és elgondolkodtató lehet, és elgondolkodtat a személyes történetekről és a mentális egészségről.

Sok olvasó zavarónak találta a nem lineáris történetvezetést, ami megnehezítette az idősík követését. Néhányan kritizálták az írói stílust, mint rosszul kivitelezettet vagy túlságosan leegyszerűsítettet, néhányan pedig úgy érezték, hogy a szerző politikai nézetei elvonják a figyelmet a történetből. A feloldhatatlan harag és a hit iránti keserűség többszöri említése szintén kritikát kapott, és néhány olvasó elégedetlen volt az elbeszélés végkifejletével.

(78 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Dancing with the Octopus: A Memoir of a Crime

Könyv tartalma:

A Neveltek és Az üvegvár olvasóinak, a Marie Claire által a legjobb True Crime könyvek közé választott, a gyermekkori traumákról és azok felnőttkorba való hosszú átgyűrűzéséről szóló, megrázó, megváltó és mélyen inspiráló memoár.

1978 novemberének egyik omahai téli napján, amikor Debora Harding mindössze tizennégy éves volt, késsel fenyegetve elrabolták egy templom parkolójából. Egy furgonba dobták, bántalmazták, váltságdíjat követeltek érte, majd hagyták meghalni, miközben jégvihar zúdult a városra.

Debora túlélte. A rendőrségen azonosította támadóját, majd visszatért tinédzserkori életébe, egy diszfunkcionális otthonba, ahol azt várták tőle, hogy egyszerűen továbblépjen. A tagadás lett a családi megküzdési stratégia, amelyet a szórakozni vágyó, ellentmondásos apja és a kegyetlenül neheztelő anyja kínált.

Csak évtizedekkel később - amikor a poszttraumás stressz-szindróma tünetei gyötörték - vállalkozott Debora egy radikális projektre: a börtönben szemtől szemben találkozott gyermekkori támadójával, és elkezdte újragondolni és újraértelmezni a férfi összetett történetét. Ez volt az igazság keresése, amely veszélyeztette a családja szívében rejlő hazugságot, és vele együtt a szent köteléket, amely egykor megmentette őt.

Debora Harding ügyesen váltogat a múlt és a jelen között, és váratlan nézőpontokból bogozza ki az elrablásának és szökésének eseményét, élénk, bensőséges portrét nyújtva egy család széteséséről az 1970-es évek Középnyugati részén.

A sötét humorral és egy thriller tempójával megírt Tánc a polippal irodalmi erőpróbát jelent, és úttörő elbeszélés a számvetésről, a felépülésről és a túléléshez szükséges kimeríthetetlen erőről.