Tanújelek

Eredeti címe:

Witness Marks

Könyv tartalma:

Szilvásy találóan Tanújelek című műve minden emberi élet egyetlen, teljesen kiszámítható valóságát veszi sorra, kezdve azzal, hogy a családi otthonban, a koncentrikus körök legkisebbikében, ahol élünk, meglátogat bennünket.

Amiről ezek a versek tanúskodnak, és amit gyönyörű, egyenes, zenei "jeleikkel" "jeleznek", az nem más, mint a halál, ahogyan azzal apák és anyák találkoznak; özvegyek, akik gyászvirágot adnak át szomszédaiknak; szeretett háziállatok, és a gazdáik, akik "sírajándékokkal" temetik el őket, mint a fáraók, még akkor is, ha "szomorúnak és butának" érezzük magunkat, amikor ezt tesszük; túlélők, akik még mindig vágynak a szavakra, amelyeket mindannyian kimondatlanul hagyunk, amikor elmegyünk; ateista barátok, akik túl őszinték ahhoz, hogy vigasztalásul bármi mást ajánljanak, mint "egy italt". " De fokozatosan ezek a versek kibővítik a kört, míg végül az őskori őst is magába foglalja, aki évezredek után egy gleccserbe temetkezve "kigurult a hóból" egyfajta feltámadásra. "A halál mindent kiszínez", mondja az "Episztola", de a többi nem tűnik el: a csillagok megmaradnak, bár "mindig melankolikus árnyalatuk lesz". Anélkül, hogy olyan ígéreteket tennének, amelyeket nem tudnak betartani; anélkül, hogy úgy tennének, mintha a természeti világ képes lenne megadni azt, amit csak az emberi szeretet adhat meg nekünk; anélkül, hogy tagadnák a tagadhatatlant, vagy elfelejtenék a fenyegetéseket és veszteségeket, amelyek az élőket pusztítják, a kötetet záró vers azt állítja, hogy "a föld minden változáson túl gyönyörű". A költő, immár az ördög ügyvédjeként, vitatja ezt az állítást, és kemény, fájdalmas kérdésekkel kérdőjelezi meg a verset. De az állítás ott van, ellensúlyozza azt, amit tudunk, és elég meggyőző ahhoz, hogy kitartson, ahogy csak az ilyen jó költészet képes erre.

-Rhina P. Espaillat

Andrew Szilvásy zseniális címet választott első kiadványának. Ezekkel a versekkel, mint tanújelekkel rakja össze az életét, és állja útját a világban, a nulláról, a gyermekkori otthonából kiindulva. Az egyik versben szülei portréját látjuk, arcukat a televízió képernyője világítja meg. Egy másik a javíthatatlan Billy bácsit hozza be az amúgy is szűkös és túlfűtött lakótérbe. A "Levél Bretthez, édesanyja haláláról", a gyűjtemény meghatározó verse pedig magáról a fiatal költőről ad portrét. Mivel nem érzi magát alkalmasnak arra a feladatra, hogy vigasztalja barátját, felerősíti retorikáját. Amikor azon kapja magát, hogy költőieskedik, elhatárolódik nemcsak barátjától, hanem saját veszteségélményétől is, újrakezdi. "Mintha a nap / felrobbant volna az elmédben" - fakad ki. Ilyen érzés elveszíteni az anyádat. Ez a sebezhetőség, és a rejtve tartás vágya adja a vers kifejező erejét. Ez a debütáló gyűjtemény egy útra kelő vándor első lépéseit jelzi. Ez egy szerencsés kezdet.

-Alfred Nicol