Social Reform, Modernization and Technical Diplomacy: The ILO Contribution to Development (1930-1946)
Az ILO-t 1919-ben alapították a Versailles-i szerződés alapján a Népszövetség rendszerének részeként, és még ma is a munka nemzetközi szervezéséért és a munkafeltételek javításáért felelős fő szervezet a világon. A nemzetközi munkaügyi normák kialakítására tett erőfeszítéseiért széles körben elismert ILO-t a fejlesztési szakemberek és a történészek még mindig kevéssé tanulmányozzák.
Ez a könyv ezt a hiányt kívánja pótolni, és a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet titkársága 1930 és 1946 közötti tevékenységének elemzésén keresztül követi nyomon a nemzetközi fejlesztés történetét és annak korai úttörőit. Ebben a könyvben a fejlesztés kulcsként szolgál az ILO helyének és funkciójának megkérdőjelezéséhez a két világháború közötti bővülő világban. Az 1930-as években kialakult fejlesztési gyakorlatok és diskurzusok elsősorban az ILO univerzalizációs stratégiájának támogatására szolgáltak, amelyet az akkori Európát megrázó események tettek szükségessé.
A fejlesztési diskurzusok és gyakorlatok az "esprit du temps" részét is képezték, mivel szorosan kapcsolódtak az 1930-as évek planista és racionalista eszméinek megerősítéséhez. Az ILO számára azonban a fejlesztés nem redukálódott a gazdasági modernizáció projektjére, hanem a társadalmi tervezés eszközének tekintették, amint azt az ILO 1930 óta szervezett technikai segítségnyújtási missziói is bizonyítják.
A szakértői munka elemzése lehetővé teszi, hogy kiemeljük a technikai segítségnyújtásban uralkodó logikát, amely inkább az intézményi célkitűzéseknek, mint a valódi szakértelem terjesztésének megfelelően történt. Ez a könyv ezért reméli, hogy új betekintést nyújt az internacionalizmus történetébe, a két világháború közötti időszak és a második világháború nemzetközi szervezeteinek történetébe, valamint az ILO-nak a nemzetközi fejlesztési gondolkodás és gyakorlat történetében betöltött szerepébe.