Tehetség a háborúhoz: Sagat Singh altábornagy katonai életrajza

Olvasói vélemények

A könyv jól megírt és lebilincselő életrajz Sagat Singh altábornagyról, az indiai hadsereg inspiráló vezetőjéről, aki különböző katonai hadjáratokban, különösen Goa és Banglades felszabadításában való döntő szerepvállalásáról ismert. A könyv egyensúlyt teremt emberi oldalai és szakmai eredményei között, sokrétű képet adva életéről.

Jó tempójú elbeszélés, egy legendás katonai vezető éleslátó ábrázolása, kiváló írói stílus, jelentős hozzájárulás a hadtörténelemhez, ösztönöz az indiai katonai személyiségek megismerésére, diákoknak és általános olvasóknak egyaránt jó, humorral és bölcsességgel is szolgál.

A Kindle változatból hiányoznak a lényeges térképek és fényképek, az 1967-es Nathu La-i csetepaté negatívan van ábrázolva, a kötés és a borító minősége pedig gyenge.

(17 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Talent for War: The Military Biography of LT Gen Sagat Singh

Könyv tartalma:

Sagat Singh altábornagy vitathatatlanul az egyetlen katonai zseni, akit India a függetlenné válás után produkált. Katonai pályafutását szerényen kezdte a bikaneri állami erőknél, és csak némi angoltudással rendelkezett.

A 2. világháború kitörésekor tiszti rangot kapott, és a Közel-Keleten szolgált zászlóaljával és a vezérkarban. A háború végére ő volt az egyetlen tiszt, aki két törzskurzust is elvégzett, köztük a tekintélyes quettai tanfolyamot.

Amikor a függetlenség után beolvadt az indiai hadseregbe, áthelyezték a 3.

Gorkha Lövészezredhez, ahol két zászlóaljat irányított. Előléptetésekor a Para-dandár parancsnokságát kapta meg, amelyet a goa-i hadműveletekben nagyszerűen vezetett.

Elsősorban ő volt felelős a portugál gyarmat felszabadításáért. Sagat lendülete és energiája kitűnt. Tábornagyi előléptetésekor a 17.

hegyi hadosztály parancsnoka volt Szikkimben, ahol 1967-ben egy több napig tartó véres összecsapásban véres orrot adott a kínaiaknak, bizonyítva, hogy az indiai hadsereg nem könnyű eset. Még abban az évben áthelyezték Shillongba, és a mizói lázadás megfékezésével bízták meg. Két év alatt ezt hatékonyan sikerült is elérnie.

1970-ben altábornaggyá léptették elő, és a 4. hadtest parancsnokságát kapta meg.

Úgy tűnt, hogy egész élete arra irányult, hogy egy hadtestet vezessen a csatába. 1971-ben, egy jelentős logisztikai teljesítményként Agartalába helyezte át és állította fel hadtestét. Amikor megkezdődtek a Banglades felszabadítására irányuló műveletek, az ő hadteste könyörtelenül támadta és legyőzte a pakisztáni erőket, átkelt a folyóvonalakon és a járhatatlannak tartott terepen.

A helikopterek innovatív használatát soha nem ismételték meg.

Az indiai hadseregben az övé az egyetlen példa egy sikeres hadtestszintű hadjáratra, amely történelmileg is kiemelkedik. A hadműveleti művészet terén szerzett ismeretei talán páratlanok voltak. 1974 decemberében vonult nyugállományba, és Dzsaipurban telepedett le, ahol 2001-ben bekövetkezett haláláig igyekezett javítani a volt katonák és az emberek életminőségén.

Eredményeit a bangladesi kormány is elismerte, amikor az elnök 2013 márciusában nyilvánosan és hivatalosan kitüntette fiát és menyét.