Tél a fény városában: Önmagam keresése a nyugdíjas éveimben

Olvasói vélemények

A könyv Sue Harper memoárja, amely a nyugdíjazás utáni életet tárja fel, részletesen bemutatva személyes útját, valamint az átmenet során felmerülő kihívásokat és felfedezéseket. A könyv sok olvasó, különösen a nyugdíj előtt állók vagy a nyugdíjasok körében mély visszhangra talált, és elgondolkodtató gondolatokat kínál a fizetett munkán túli cél és identitás megtalálásáról. Harper eleven leírásai Párizsról és nyugdíjas tanárként szerzett tapasztalatai még gazdagabbá teszik az elbeszélését.

A könyv rendkívül olvasmányos és átélhető, őszinte beszámolót nyújt a nyugdíjazásról. Az olvasók nagyra értékelték a szerző sebezhetőségét és az írásának személyes hangvételét. Sokan találták inspirálónak és gazdag leírásokkal telinek, különösen Párizsról. A könyv további olvasmányok forrásául is szolgál. Ajánljuk a nyugdíjasok számára átgondolt ajándékként.

Egyes olvasók talán kevésbé találják praktikusnak a személyes anekdotákra való összpontosítást, mivel ez a könyv nem a nyugdíjtervezés kézikönyve. Emellett azok, akiket nem érdekel a művészet, a történelem vagy Párizs, talán nem tudnak olyan mélyen kapcsolódni a tartalomhoz.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Winter in the City of Light: A search for self in retirement

Könyv tartalma:

Két dologban Sue Harper teljesen biztos volt. Párizs volt a világ legizgalmasabb városa, és a nyugdíjas éveknek olyan időszaknak kellett volna lenniük, amikor minden lehetséges. De meg volt rémülve. Egy francia díva tragikus életétől kezdve egy nácik által elpusztított zsidó család történetéig Harper felfedezte a Párizshoz és önmagához fűződő kapcsolatokat, miközben a nyugdíjazással küzdött.

Amikor a munka utáni élet rohanása - az az idő, amikor minden lehetségesnek tűnt - a „Jaj, jaj, most mi lesz?” pánikjába csapott át. „Harper gyökértelennek és elszakítottnak érezte magát. Ami még rosszabb, hogy kívülről nézve a nyugdíjas évei tökéletesnek tűntek. Ő és a párja utazgattak, két féltekén síeltek, és úgy tűnt, mindenük megvan. Otthon azonban megszállott testedzéssel, kávézással és végtelen órákig tartó, esztelen tévézéssel töltötte a napjait.

Aztán a párját felvették egy párizsi művészeti kurzusra. Harper azt állította, hogy olyan lesz, mint Hemingway, fl neur lesz, és írni fog a kalandjairól. Tudta, hogy ez hazugság. De lassan, ahogy feltérképezte sétáit a macskaköves városrészeken, a városi temetőkön és a hatalmas Louvre múzeum ókori görög vázákból álló termeiben, visszatalált önmagához.