Eredeti címe:
Television in Black-And-White America: Race and National Identity
Könyv tartalma:
Alan Nadel provokatív új könyve emlékeztet minket arra, hogy a korai televízióban látható képek többsége határozottan kaukázusi volt, és túlnyomórészt fehér közönségnek szólt. A televízió nem találta fel a fehérséget Amerika számára, de megerősítette azt mint normát - különösen a hidegháború éveiben. Nadel most megmutatja, hogy milyen fontos szerepet játszott Amerika szűk, konzervatív és nagyon is fehér képének kialakításában.
Nadel bemutatja azt az időszakot, amikor a televízió ténylegesen eltérítette és monopolizálta a nemzet önmagáról alkotott képét, hogy egy virtuális, de súlyosan torz polgári teret hozzon létre. A hidegháborús tévé három csatornáján nem volt franciaágy, nem voltak felszabadult háziasszonyok, nem volt társadalomkritika és nem volt homoszexualitás. A kevés elérhető fekete arc pedig túlnyomórészt sportolókhoz, zenés szórakoztatóművészekhez és alantas szerepeket játszó színészekhez tartozott. Még Amerika szeretett Walt Disney is úgy népszerűsítette a társadalom rendkívül népszerű televíziós és vidámparki változatait, mint a valóság teljesen homogén ábrázolását.
Ebben a korszakban a főműsoridős televíziózást a "felnőtt westernek" uralták, olyan hősökkel, mint a Lázadó Johnny Yuma, aki a déli értékeket reinkarnálta, vagy a Bonanza Cartwright családja, amely a fehér patriarchátus eszméjét erősítette - Nadel szerint ezek a műsorok a hidegháborús üzenetekkel voltak tele, miközben a nemzet mitológiájához szóltak. Amerika vizuálisan egy hatalmas Ponderosává alakult át, amelyet beton autópályák szeltek át, hogy a külvárosi fehér sofőröket a rasszizmus és a faji szegénység erkölcsi kihívásain, valamint az egyre hangosabb polgárjogi követeléseken túlra vigye.
A Television in Black-and-White America (A televízió a fekete-fehér Amerikában) egy olyan időt és teret mutat be újra, amelyet egyesek talán hiányolnak egyszerűsége és viszonylagos ártatlansága miatt. Nadel azonban arra kér bennünket, hogy tekintsünk túl az ilyen nosztalgián, hogy lássuk, a televízió már a kezdeti időkben is a társadalmi normák erőteljes közvetítőjévé vált, amely egyszerre irányította és torzította a valóságérzékünket.
