Space and Time in Artistic Practice and Aesthetics: The Legacy of Gotthold Ephraim Lessing
Amikor a felvilágosodás gondolkodója, Gotthold Ephraim Lessing megírta Laokoon című értekezését: Esszé a festészet és a költészet határairól" című művét 1766-ban, felvázolta az egyes művészetek erősségeit és gyengeségeit. A festészetet a tér, a költészetet az idő birodalmába sorolta.
A Tér és idő a művészeti gyakorlatban és esztétikában azt vizsgálja, hogy a művészek a tizennyolcadik századtól napjainkig hogyan küzdöttek meg Lessing elméletének következményeivel és azokkal, amelyeket az elmélet kiváltott. Mint a könyvből kiderül, számos művészre hatottak - és hatnak - a Lessing-féle elméletek, amelyek beszivárogtak a művészeti oktatásba és a művészeti kritikába.
A művészek Jean Raoux-tól Willem de Kooningig és Frances Baconig, valamint az olyan művészeti kritikusok, mint Clement Greenberg, tudatosan vagy nem tudatosan érezték Lessing elméleteinek súlyát az alkotásmódjukban. Meg kellene-e harangoznunk Lessing és a hozzá hasonlók elméleteinek halálhírét? Vagy az időbeliségről, a térbeliségről és a művészi versengésről alkotott elképzelések továbbra is kibontakoznak? Ez a könyv - az első, amely azt vizsgálja, hogyan kapcsolódnak Lessing írásai a képzőművészeti produkcióhoz - ezeket a kérdéseket állítja előtérbe.