Olvasói vélemények
Összegzés:A „A bendzsó: Laurent Dubois: Amerika afrikai hangszere” című könyve részletesen vizsgálja a bendzsó kultúrtörténeti és történelmi vonatkozásait, nyomon követve a bendzsó gyökereit az afrikai eredetétől kezdve az amerikai fejlődéséig. A könyv a bendzsó történetének különböző aspektusait tárgyalja, beleértve annak társadalmi és faji vonatkozásait, de hajlamos mélyen belemerülni a rabszolgasággal és a minstrelekkel kapcsolatos témákba, amit néhány olvasó túlzásnak talált. Összességében a könyv jól megalapozott, és értékes betekintést nyújt, bár nem biztos, hogy mindenkinek szól, különösen azoknak, akik vizuálisabb tartalomra vagy könnyedebb olvasmányokra vágynak.
Előnyök:⬤ A bendzsó jól kutatott és alapos története
⬤ mélyreható a hangszer kulturális kontextusának és evolúciójának bemutatása
⬤ lebilincselő elbeszélés, amely összekapcsolja a zenét a társadalmi-politikai témákkal
⬤ élvezetes a bendzsó rajongói és a történelme iránt érdeklődők számára.
Hátrányok:⬤ Túlságosan részletes és technikai jellegű lehet, ami nem biztos, hogy tetszeni fog az alkalmi olvasóknak
⬤ egyesek szerint túlságosan a rabszolgaságra és a minstrelsyre koncentrál a zenetörténet rovására
⬤ hiányoznak a vizuális elemek, például a fényképek
⬤ a prózai stílus egyesek szerint sűrű és terjedelmes.
(21 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Banjo: America's African Instrument
Könyv tartalma:
A bendzsót története során sokféleképpen nevezték már, de mind ugyanarra a hangra utalnak - a bőrön zúgó húrokra -, amely évszázadok óta megnyugtatja a lelkeket és felizgatja a tömegeket. A bendzsó meghív minket, hogy újból meghallgassuk ezt a hangot Amerika egyik ikonikus népi hangszerének életrajzában. A kontinenseken és kultúrákon átívelő gazdag örökségre hangolódó Laurent Dubois a bendzsó szerény eredetét követi nyomon, és feltárja, hogyan vált az amerikai zenei élet egyik nagy sztárjává.
A tizenhetedik században a Karib-térségben és Észak-Amerikában élő rabszolgák a változatos afrikai zenei hagyományok emlékeiből merítve faragott, állatbőrrel borított tökből építettek hangszereket. A bendzsó pengetése a gyökerek, a szolidaritás és a vigasztalás nagyon is szükséges érzését nyújtotta, és a fekete ültetvények életének alapvető részévé vált. A fehér zenészek a tizenkilencedik században vették fel a bendzsót, amikor az a minstrel show alapjává vált, és nagy mennyiségben kezdték iparilag gyártani. A bendzsó azonban még akkor is központi szerepet játszott az afroamerikai zenei előadásmódban, amikor ez a hangszer utat talált a vidéki fehér közösségekbe.
A huszadik századi zenészek a ragtime-tól és a jazztől kezdve a dixielandig, a bluegrassig, a reggae-ig és a popig számos stílusba beépítették a hangszert. A sokoldalú és tartós bendzsó a ritmust és a dallamot egyetlen összetéveszthetetlen hangzásban egyesíti, amely erőt és céltudatosságot sugároz. Az amerikai történelem legkorábbi napjaitól kezdve a bendzsó hangja lehetővé tette a népzenészek számára, hogy közösséget és örömet teremtsenek, miközben tiltakoztak az elnyomás és az igazságtalanság ellen.
